Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 8. (Szolnok, 1993)

ADATTÁR - Cseh Géza: Horthy Szabolcs emléke Jász-Nagykun-Szolnok megyében / 365. o.

csapatban szolgált. 1857. október 30-án dévaványai Halasy Paulával kötött házasságot. Majd feleségével együtt anyja örökségére, a kenderesi határban lévő kakati birtokra költözött, melynek területét később földvásárlásokkal jelentősen jövelte. 8 Horthy István közéleti tevékenysége 1861-ben, az alkotmányos viszonyok ideig­lenes helyreállításakor kezdődött, amikor Heves-Külső-Szolnok vármegye Törvényha­tósági Bizottságának tagja lett. 9 Az 1860-as években a felirati párt, majd a balközép kiemelkedő Heves megyei alakjai közé tartozott. Jól kifejeződik ez pl. abban is, ami­kor 1867. október 2-án a megyegyűlésen a kormánnyal szemben a leghatározottabban kiállt a száműzetésben élő Kossuth védelmében. A belügyminiszter Heves-Külső-Szol­nok vármegye Törvényhatósági Bizottságától rendeletileg követelte, hogy Eger város képviselőtestülete Kossuth Lajosnak tett bizalmi szavazatát semmisítse meg. Horthy ekkor felállt, és Kossuth Lajos mellett hosszú beszédet mondott, majd a törvényható­sági bizottságnak felirati fogalmazványt nyújtott be, melyet a belügyminisztériumhoz felterjesztettek. 10 A feliratban kifejtette, hogy a megyei törvényhatóság a belügymi­nisztériumnak nem nyújt segédkezet Eger város határozatának megsemmisítésében, mivel az 1791. évi 56. te. alapján a minisztérium sem hozhat — a meghatározott bíró­ság mellőzésével - közigazgatási úton bírói ítéletet. Az egri nyilatkozatban a persona­lis unió visszaszerzésének igénye megfogalmazódik ugyan, de erre „ ... minden alkot­mányos és törvényes eszközökkel törekedni, a megye közönsége kötelességének tartja. Mind ezeknél fogva, a jelzett miniszteri rendeletnek foganatot nem szerezhet. — ol­vashatjuk a Horthy István által, képviselőtársai nevében összeállított felirati fogalmaz­ványban. 1 l Bár Horthy Istvánt az egri sajtó a megyegyűlések erélyes és ügyes szónokának, jeles műveltségű, megnyerő modorú férfiúnak nevezte, 12 a kenderesi birtokost — lát­ványos sikerei ellenére - a politikai életben több kudarc érte. Az országgyűlési képvi­selőválasztásokon kétszer indult, de mindkét alkalommal vereséget szenvedett. 1872­ben barátai unszolására balközép ellenzéki programmal az abád-szalóki választókerü­letben lépett fel, ahol Szapáry Gyula belügyminiszterrel szemben alulmaradt. 1 3 1875­ben a Deák-párt és a balközép fúziója után a mezőtúri választókerületben — mint a Szabadelvű Párt jelöltje — a 48-as Csávolszky Lajossal mérkőzött meg, de a győzel­met itt sem sikerült megszereznie. 14 Horthy István a választási pártharcokban csalódva 1876 után az újonnan megala­kult Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében vállalt fontos közéleti szerepet. 1883-ban TÓTH Dezső: A Hevesnagykunsági református egyházmegye múltja. Az egyházi élet hétköz­napjai. I. köt. Debrecen, 1942. 286. Heves Megyei Levéltár, Heves vármegye Törvényhatósági Bizottságának jegyzőkönyve 1867/417 kgy. sz. és Eger, 1867. október 3. 11 Uo. 12 Eger, 1872. június 22. 13 Eger, 1872. június 27. Eger, 1875. július 8. 367

Next

/
Oldalképek
Tartalom