Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 7. (Szolnok, 1992)

ADATTÁR - Kaposvári Gyula: Fodor Ferenc: A Jászság életrajza (Hasonmás kiadásban fél évszázad múltán megjelentette a Jászok Egyesülete "A Jászságért Alapítvány" támogatásával) / 281. o.

hazánknak, ahol a felkutatható adatok alapján olyan feldolgozási eredmény mutatkozna, mint a Jászságban. Fodor Ferenc munkájával a magyar nép élettörténetében előkelő helyre állította a Jászságot és a magyar tudomány Pantheonjában örök emléket állított magának. A Jász Hírlapban, az Ugarban és a Jász Múzeum 1943-as Évkönyvében megjelentetett figyelemfelhívó cikkek, szakmai ismertetéseknek hatása csak viszonylag szűk olvasóréteget érintett. Magyarázható ez a doni katasztrófát követő nehéz hónapok háborús megszigorításaival, amikor a jelen és a megmaradás volt a fő kérdés. De az Ugar folyóirat köré tömörült jász értelmiség 1944 júliusában nagyobb ismertető tanulmánysorozat közlésébe kezdett az Ugar IV. évf. 7. számában. „Mi is az a Jászság címmel Fodor Ferenc munkájának áttekintéséről írt Fecske András, nyíltan kimondva: „Valljuk be, hogy éppen mi jászok nem fogadtuk kellő elismeréssel a földünkről és népünkről megjelent hatalmas tanulmányt. Épphogy tudomásul vették a Jászságban. Pedig van benne annyi érték és érdekesség, ami megérdemli, hogy megemlékezzünk róla - gyarló hálaképpen. Most, hogy ilyen későn újból foglalkozunk vele, nem a régi hibát akarjuk helyreütni, ez nevetséges igyekezet lenne már. Inkább, mint bennünket érdeklő munkát vesszük kézbe, hogy így azok is megismerjék, akiknek nincs módjukban hozzájutni és mintegy közös olvasásban szerezzük meg a Jászság múltjára és jelenére, földrajzára és gazdaságára vonatkozó legszükségesebb ismereteinket ... A domborzatról és a vizekről szóló fejezetek ismertetésekor Fecske András a maga megfigyeléseit is közli: ,,A jászföldet még ma is elöntik tavasszal a vizek, de őszig megint minden kiszárad, most már a lecsapoló művek segítségével. A tavaszi kép tehát e föld múltjának képe, a nyári kép meg a jövő képe, de a két kép szabályozója maga a jász nép. Hogy a Délvidék kivételével először itt kezdődtek el a vízi munkálatok: nem csodálni való, hiszen ez a nép megszokta már a századokon át, hogy szabadon bánjon a földdel, amelyet teljes tulajdonául kapott és amely életének lett hordozója. Csak természetes, hogy elébe dobbantott a dúló természetnek. S mégis a nagy áradások meggátolása után mennyi idő fecsérlődött el a tavaszi áradások csökkenését illetőleg! És mennyi érték ment veszendőbe! A szerző fenti megállapítása hathat jótanácsként, lehet egyszerű ténymegállapítás, de nincs benne az a sok torzsalkodás, írígykedés és huzavona, melyek betemették, vagy egyáltalán megásni se engedték az árkokat. Természetes, hogy mindegyik gazda iparkodott megszabadulni a veszedelmes talajvíztől. Nyugodt lélekkel zúdították a lentebbiekre, és sok százas csúszott az ügyvédek zsebébe, semmint közös megértéssel és erővel kitisztították volna a besárosodott, teleiszapos árkokat. Eltekintve a nagyobb munkálatoktól, a hajdani közös igyekezet magánügyekre: pereskedésre és haragosságra hullott szét. Sokan elmulasztották a maguk kapavágását! Ezt már csak mi, jászok találjuk meg Fodor Ferenc komoly intése mögött ... „Meglepő az az érzéketlenség, amivel a jász gazda nézi a szikesedést — állapítja meg Fecske András és hangsúlyozza - Nagyon találó Fodor megállapítása: „még nem fogták fel egészen. Nem tudják még kihasználni a föld termékenységét, különben nem néznék ölhetett kezekkel a szik termésrontását. Mondjuk így: a szik nálunk még 288