Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)

TANULMÁNYOK - Oroszi Sándor: Erdők, erdősávok, fasorok Kunhegyes határában / 83. o.

tatlanságát pedig nem hitték el. Néhol bálványfát (ecetfát) is ültettek. Leginkább az óriási károkat okozó cserebogárpajorokat kívánták ezzel távol tartani. (Vegyszerezés még nem volt.) A törzslap a szakmailag legjobbnak tartott csoportos elegyítést írta elő, de ezt a gyakorlatban szinte sehol nem tudták tartani. Egyszerűen a ki nem kelt, meg nem indult helyekre vitték be az elegyfajokat - olykor szálanként. Ezzel összességében 60 % kocsányos tölgy, 20 % magas kőris, 10 % gyertyán és 10 % korai nyár fafajöszszetételű állományt kívántak elérni. A talajelőkészítést 1953 őszére tervezték: 25—30 cm-es szántást, kétszeri fogasolást és boronálást. Az ápolásokkal kapcsolatban megjegyezték, hogy 1954-ben öt alkalommal kell — köztesművelés nélkül - mind a sorokat, mind a sorközöket megkapálni. A következő évben kétszeri sor-, háromszori sorközi, a harmadik évben egy sor- és két sorközi, a negyedik évben pedig egyszeri sorközi kapálást írtak elő. Ez szakmailag indokolt volt, bár az erdősítést (a pótlások miatt) a legtöbbször nem lehetett 4 év alatt befejezni. A megfelelő, intenzív talajápolás nem okozott gondot, hiszen munkaerő szinte korlátlanul állt Kunhegyesen is rendelkezésre. A pénzügyi keretet szintén biztosították. Látva az erdőtelepítési dokumentumot, meg kell állapítanunk, hogy a szakmai előírások tükrözték a korabeli erdészeti tudomány állását, illetve a helyi lehetőségeket. A végrehajtásuk eredményességét a 72 %-os megmaradási szám jelzi. A korabeli sajtó „győzelmi jelentései" tehát mai szemmel ítélve sem voltak túlzottak. Valóban nagy munkát végeztek Kunhegyes határában a kapott területek beerdősítéséért. Az erdőn kívüli fásítások, illetve a nem államerdészeti kivitelezésű erdőtelepítések már korántsem indultak ilyen jól. Az előbb idézett eredményességi számok az ötvenes években a tsz-ek esetében csak 32 %-ot, az egyéb fásítóknál pedig 54 %-ot tettek ki. E mögött természetesen mind szakmai, mind szervezeti okok is voltak. Részletesen itt nem tudjuk egyiket sem áttekinteni, csak néhány tényre utalunk, amelyek Kunhegyesen is szerepet játszottak. Az egyik ilyen jogi kérdés a fák tulajdona. Láttuk, az 1940-es évek végén még felhőtlenül terveztek mind az erdészek, mind a tömegszervezetek. A tulajdonviszonyok változására nem gondoltak, illetve előre nem láthatták a gyors változásokat. Például azt, hogy a 2 040/1949. Korm. sz. rendelet alapján a fák kivágását hatósági engedélyhez kötik, azaz „államosítják". így aztán például 1953-ban a kunhegyesi temetőben legelő, fákat károsító kecskék gazdájának 300 forint pénzbüntetést (vagy 22 napi elzárást) kellett elszenvednie, mert „a temetőben lévő összes fák — szólt a „Büntetőparancs" - az állami erdőgazdaság tulajdonát képezik."

49 Nem lehet csodálkozni tehát, hogy a fásításokat - az ingyen csemeték és egyéb akciók ellenére nem tekintette a lakosság szívügyének. 46 SZML SZÁEG. Vegyes anyag. 1951-1957. TÓTH Béla: Szolnok megye fásítási kérdései. Kézirat. 10. 47 Lásd pl.: Szolnok erdosit. Erdőgazdaság 1953. 20:4. 48 Lásd: 46. sz. jegyzet. 49 ^SZML XXIII. lO.a. Szolnok Megyei Tanács VB. Mg.-i Osztály. 195 3. 66-666. 665-1/1. és -1/2. 93