Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)

TANULMÁNYOK - Bellon Tibor: A nagykunsági mezővárosok önkormányzati tevékenysége / 67. o.

BELLON TIBOR A NAGYKUNSÁGI MEZŐVÁROSOK ÖNKORMÁNYZATI TEVÉKENYSÉGE Napjainkban, az önkormányzati rendszer újjászerveződésének az idején talán nem haszontalan dolog elgondolkozni azon, hogy ez a nagymultú intézményrendszer miképpen működött sok évszázadon keresztül. Közismert tény, hogy mind a falusi, mind a mezővárosi közösségek a feudalizmus évszázadai alatt maguk alakították, formálták életkereteiket, s külső példákat is követve szervezték meg közigazgatásukat. A feudális állam - Imreh István szavaival élve — területi igazgatási egységek laza halmaza volt, ahol tág tere nyílott a szokásjog szélesebb körű érvényesülésének. Ez a szokásjog azt az űrt töltötte ki, amelyik a központi és helyi hatóságok által hozott törvények és rendeletek mellett szabadon maradt. Enélkül a közösség mindennapos munkája és emberi kapcsolatrendszere sínylette volna meg a szervezetlenséget, s az ezzel járó bajokat. Természetesen ezek a helyi testületek nem tértől és időtől függetlenül léteztek. Működésüket nagymértékben alakította és meghatározta a kor valósága. Nyugat-európai mintára szerveződött meg hazánk feudális rendi társadalma, a falvak, mezővárosok szervezete is ezt a mintát követte. Tehát nem spontán alakulatok voltak ezek az intézmények, hanem történetileg kialakult társadalmi és gazdasági képződmények. A mai logikánkkal megkérdezhetjük, hogy lényegében ezt a felülről szerveződő struktúrát mi éltette, s hogyan fogadták a közösségek? - Azt kell mondanunk, hogy a saját, jól felfogott érdekükben igyekeztek azt minél jobban megtölteni tartalommal, a tág ruhát minél inkább a maguk méretére szabni, hogy otthonosan érezzék, érezhessék magukat benne. A másik kérdést így fogalmazhatnánk meg: mi kellett ahhoz, hogy jó közérzete legyen a civitás tagjainak? Ezeket a kérdéseket a mai emberek is gyakran felteszik a lakóhelyükön. Úgy gondoljuk, hogy az akkori és a mostani ember számára egyaránt azonos felelet adható: az egyes ember minél nagyobb szabadságot, függetlenséget érezzen benne, legyen munkás, nyugodt, kiegyensúlyozott élete s maradékainak is alapot teremthessen a boldogulásra, gyarapodásra. Ezen a szabadságon azonban sohasem értettek mást, mint az értelmes, a közösség számára is hasznos rendet, amelyet maguk irányítottak és szabályoztak, kiegészítve a saját törvényeikkel és szokásaikkal. Az ellene vétőket szigorúan - a mi fogalmaink szerint gyakran túl szigorúan is - felelősségre vonták. Ezt azért is fontos hangsúlyoznunk, mert napjainkban ezek a fogalmak sokszor torzult formát öltenek. Szabadságon sokak az egyén vagy kisebb köIMREH István: A rendtartó székely falu (Faluközösségi határozatok a feudalizmus utolsó évszázadából.) Bukarest, 1973. 32-33. 67