Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)

TANULMÁNYOK - Horváth Lajos: Szolnok vára és Pest-Pilis-Solt vármegye 1703-1710 / 47. o.

pusztította a leginkább, mert itt mérkőztek meg egymássalakor katonai erői. A pilisi rész, a Duna jobb parti megye nem szenvedett ennyit. Szolnok mint a máramarosi és az erdélyi só fontos tranzit-állomása ekkor sem veszített jelentőségéből, bár a harccselekmények és az elpusztult, elpusztított településrendszer nagy mértékben akadályozták a só hagyományos szállítását a Dunántúlra, a Felvidékre, esetleg külföldre. A Pest-Budán és a Csepel-szigeten, sőt Szegeden mindvégig létező ellenséges bázisból olykor Szolnok előteréig lehetett megtorló hadjáratokat vezetni. Ezek következtében különösen sokat szenvedett a három város, Kecskemét, Kőrös és Cegléd. A városok és környékük még a szegedi császári csapatok és a bácskai rácság követeléseinek és megtorlásainak is ki voltak téve. A szolnoki vár — mint kuruc előtér és erőtér — többször nem tudta ellátni feladatát a vidék és az ország védelmében. Hatósugara olykor nem terjedt túl saját palánkján. Pest megye népe, bár a megye hatósága a Szolnokhoz közeli területére húzódott, nem sok védelmet nyert Szolnok várától. II. Rákóczi Ferenc fejedelem kénytelen volt többször is kitelepíteni a Duna melléki falvakat, a Katákat, a Jászságot, a Gödöllői dombság falvait, a Galga mentét hogy a népet ne pusztíthassa tovább az ellenség. A három város a kitelepítésnek néha ellenállt. Szolnok katonai jelentősége a kuruc területi hadszervezeten belül 1706-ban ért a tetőpontjára, amikor a kuruc állam a területét öt főkapitányságra osztotta be és ebből az egyik a szolnoki volt. Ez a „virágkor" azonban nem tartott sokáig 1707 január elején Rab útin keletről érkező császári csapatai elől a kuruc helyőrség elvo nult, miután lerombolta és felgyújtotta a szolnoki főkapitányság névadó várát. Ennek ellenére Szolnok kuruc kézen maradt, Rab útin nem hagyott benne helyőrséget. A várat csak 1710-ben kezdi újjáépíteni a kuruc katonaság, addig romjaiban hevert és katonailag jelentéktelenségbe süllyedt. A II. Rákóczi Ferenc által vezetett kuruc szabadságharc hanyatló szakaszában a szolnoki vár már nem tudott újjáéledni, 1710 őszén harc nélkül került a császári csapatok kezébe, miközben a kuruc állam mindjobban kiindulási területére, ÉszakKelet-Magyarországra zsugorodott össze. Szolnok császári birtokbavételével megnyílt az út a Habsburg hatalom előtt a Tiszántúlra, azon keresztül Erdélybe a Királyhágón át, illetve Szegedre, a szorongatott „hűséges" városba, és onnan a Maros völgyén ugyancsak Erdélybe. Illetve itt a Maros-Tisza vonalán a Habsburg állam — a kuruc állami közjáték lezajlása után — felzárkózhatott természetes ellenségének, Törökországnak a határaihoz. A szatmári béke után — egyes vélemények szerint - Szolnokot katonaság alapította újjá. A kuruc intermezzo után 1716-ban ki is tört az újabb osztrák—török háború, amelyben Szolnok, mint katonai tranzit-állomás játszott még alárendelt szerepet. A kezdetben külön közigazgatású szolnoki Katonaváros 1747-ben elveszítette önállóságát, beolvadt a polgárvárosba és ezzel a szolnoki vár, város katonai jelentősége is csökkent. A várnak már 1848-49-ben nem volt szerepe, de a várost a tiszai átkelőhely és az addigra megépült Pest-Szolnok vasútvonal stb. továbbra is az ország jelen tős városai között tartotta meg. 63