Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)
ADATTÁR - Cseh Géza: Adatok Szapáry Gyula politikai pályaképéhez / 369. o.
szabadulva hangoztathatta saját nézeteit. 1894 januárjában, mieló'tt a képviselőház a legfontosabb egyházpolitikai reformokat megszavazta volna, tiltakozásul a vezetése alatt álló jobboldali frakció élén, 35 társával együtt kilépett a kormánypártból. Az 1890-es évek közepétől a parlamenti csatározásokban megfáradt és miniszterelnökségének kudarca miatt csalódott Szapáry egyre inkább visszavonult a politikai élettől. Birtokain gazdálkodott, folyószabályozási és belvíziécsapolási értekezleteken vett részt, a millenniumi kiállításon pedig a virágzó taskonyi uradalom termékeivel aratott nagy sikert. Politikai pályafutása során szerzett érdemei és mindig megnyilvánuló királyhűsége elismeréséül 1900-ban Ferenc József az idős grófot tárnokmesteri címmel tüntette ki. 83 Bár Szapáry Gyula a pártmozgalmakba nem kapcsolódott be többé, a századfordulón lezajlott katolikus autonómia kongresszus megszervezésében jelentős részt vállalt. Az uralkodóhoz fűződő jó kapcsolatai révén 1903. március 13-án ő vezette azt a küldöttséget, mely a katolikus egyháznak széleskörű iskolai autonómiát és Budapesten katolikus egyetem felállítását követelő feliratot adott át a királynak. Az akció azonban nem járt sikerrel, mivel Ferenc József csupán az ezentúl felállítandó katolikus iskoláknak ígért a protestáns autonómiához hasonló jogkört, a katolikus egyetemre vonatkozó kérést pedig határozottan visszautasította. 84 Szapáry Gyula 1905. január 20-án bekövetkezett halálát több, mint egy évig tartó betegeskedése előzte meg. 1903 decemberében taskonyi birtokán baleset érte. Az idős gróf kocsijából kiesett és súlyos bordatörést szenvedett. Egészségét orvosai hosszas gyógyüdülésekkel sem tudták helyreállítani. Balesetével kapcsolatosan kiújuló epebaja abbáziai tartózkodása idején vetett véget életének. 85 III. Politikusi egyéniségét talán legjobban és legtömörebben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapokban megjelent nekrológ sorai jellemzik: ,,...úgy felette állt a hagyományos és speciális magyar conservativismusnak, mint a boldogult, de azért még mindig kísértő táblabíró világ avas liberalizmusának." Szapáry Gyula nevéhez nagyszabású elképzelések fűződnek, melyekből azonban keveset tudott megvalósítani. Koncepcióinak érvényesítésében gátolták természetbeli adottságai, nem eléggé határozott egyénisége, a diplomatikus fellépés és modor, továbbá a vezetői készségek hiánya. Nem utolsósorban leküzdhetetlen akadálynak bizonyult számára Magyarország viszonylagos társadalmi és gazdasági elmaradottsága, hiszen legjelentősebb elképzeléseit, az ország közigazgatásának átalakítására vonatkozó, két ízben is kidolgozott reformjának megvalósítását a feudális megyerendszer maradványaihoz ragaszkodó politikustársai gátolták meg. Vallásos meggyőződése ellenére foglalkoznia kellett az állam és egyház szétválasztásának 01 0± Magyarország története 7/1. 1978. 93. 82 Gróf Szapáry Gyula taskonyi gazdaságából... 1896. 34. 00 0 SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái XIII. Bp. 1909. 391. 84 , ö *Révaí Nagy Lexikon XI. Bp. 1914. 343. 85 JNKSZmL 1905. január 22. 386