Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)
ADATTÁR - Bagi Gábor: Követküldés, követi utasítások a Jászkun Kerületekben 1790-1811 között / 331. o.
tükrözték a helyzetet az országgyűlési ülésrenddel kapcsolatos viták. A Kerületek természetszerűen azt szerették volna elérni, hogy követeik közvetlenül a vármegyék után kapjanak ülőhelyet, mivel a jászkunok az országos nemesekhez hasonlóan fegyveres felkelésre (insurrekció) vannak kötelezve, a privilégiumaik szerint nemesnek minősülnek, s törvényhatóságuk nagysága is vetekszik a vármegyékével. Ezzel az elvvel a vizsgált időszakban a szabad királyi városok helyezkedtek szembe. Ők arra hivatkoztak, hogy már több száz éve az országgyűlés tagjai, s ezért természetszerűen elsőbbség illeti őket a diétára frissen bekerült jászkunokkal szemben. E vitákkal magyarázható, hogy 1792-ben a jászkun követek a személyesen meg nem jelent mágnások követei között kaptak helyet, s nem közvetlenül a vármegyék után. Ez a helyzet csak a reformkor kezdetén változott meg, amikor a szabad kerületek követei valóban a szabad királyi városok elé kerültek. A jászkunok a vizsgált — reformkort megelőző — időszak valamennyi országgyűlésén képviseltették magukat. Kialakuló követküldési gyakorlatuk szembeötlő sajátossága, hogy a törvényhatóság első követi tisztének ellátására mindenkor a kerületi közgyűlésnek személyében nem felelős, a nádor (vagy annak hiányában a nádori helytartó) által kinevezett legfőbb tisztviselőjüket, a nádori (vagy helytartói) főkapitányt kérték fel. így az 1792-es és 1796-os diétákon rákosi Boros Sándor, míg 1802-ben, 1805-ben, 1807-ben és 1811-ben rapini Stösszel József töltötte be ezt a tisztet. Megválasztásukban nyilvánvalóan az játszott közre, hogy az országgyűlési képviseletet nyert, de vitatott jogi helyzetű jászkunoknak nem voltak olyan diétái gyakorlattal rendelkező (s annak működését jól ismerő), tapasztalt politikusai, akik alkalmasaknak tűntek a törvényhatóság csekély tekintélyének növelésére, megszilárdítására, így a minimális kerületi célok elérésekor is tudatosan építettek a főkapitányok gyakorlatára, a nádorral és a főméltóságokkal meglévő szoros személyes (olykor rokoni) kapcsolataira. A XIX. század elején ugyan a főkapitányok olykor már igyekeztek e megtiszteltetéstől szabadulni, ám az ismertetett okokra hivatkozva végül mégis kénytelenek voltak azt elvállalni. Rapini Stösszel József például 1807-ben, 1808-ban és 1811-ben egyaránt vissza akarta utasítani a felkérést, ám végül mégis elfogadta a megbízatást. 1811-ben például azzal győzték meg, hogy már több alkalommal is eredményesen képviselte a Kerületeket, s „több fő Méltóságokkal nexussá, esméretsége volna, és így a Districtusokk dolgait akár melly tekintetbe mások felett elől mozdíthatná". 18 Aránylag állandóak voltak a törvényhatóság megválasztott második követei is. A jelöltek kiválogatásánál ugyan tudatosan törekedtek arra, hogy közöttük a Jászkunság mindhárom területe egyenlően képviselve legyen, ám a választásnál szinte mindig az országgyűlési gyakorlat megléte döntött, s rendre csak a halálesetek adtak BAGI Gábor: A Jászkun Kerület és a reformországgyűlések. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 47. Szolnok, 1991. 66-68. 16 Uo. 17 SZML JKK Közgyűlési] kv. 1807. március 12. 411. sz.; Uo. 1808. augusztus 1. 1234. sz. 18 Uo. 1811. augusztus 7. 1335. sz. 19 Lásd: JKK Közgyűlési jkv. 1802. március 29. 479. sz., 1808. augusztus 1. 1234. sz. 334
