Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)
TANULMÁNYOK - Tolnay Gábor: A szarvasmarha-tenyésztés jellemzői és a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara irányítói hatása a két világháború közötti Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében / 203. o.
Fel kell vetnünk azonban azt a gondolatot is, ami magyarázhatja és értelmezheti a nagyüzemek szarvasmar ha-tartását. Feltehetően a vármegye nagygazdaságai — a paraszti hármas hasznosításra törekvő tartással párhuzamosan — a háromféle tartás viszonyait igyekeztek kiépíteni a nagybirtokon, s az egyes üzemeken belül is. Gondoljunk arra, hogy a tejelő borzderes (Pl. SZÉNÁSSY Lajos jászladányi vagy DR. MAÁR-TÓTH Lajos alattyáni gazdasága), a nagy testtömegű, gazdaságosan hizlalható szimentáli (a megye 76 nagyüzemében van számottevő állomány) és az igázást szolgáló magyar szürke (20 nagygazdaságában jelentősebb) együtt volt adott a vármegyében. Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a tejgazdaság egyre nagyobb térhódítása, dinamikus fejlődése is jellemző volt a területre. Mindez a hízó- és tenyészállat nagyüzemi jelentőségének csökkenését vonta maga után. Míg a magyar fajta igavonásra használt ökrök számának lassú csökkenése is megfigyelhető. A vármegye kisebb üzemeiben a pirostarka favorizálását az indokolta, hogy a legtöbb gazdának legfeljebb csak közösen használt legelője volt, így a magyar tinó nevelésével nem voltak képesek foglalkozni. Az igavonásra is inkább lovat tartottak ökör helyett. A pirostarka sokkal rentábilisabbnak mutatkozott, hiszen a kisüzemek fő haszna a szarvasmarhatartásában a tej volt. Azt is meg kell azonban állapítanunk, hogy a pirostarka térhódításának intenzitása gyorsabb ütemet mutatott a vármegye nagybirtokain, mint a kisebb gazdaságokban. Az utóbbiak esetén a növekedés 30,7 százalékpont, az előbbieknél 39,8 százalékpont volt. Ennek okát a belterjesség irányában történő elmozdulás mellett abban a már említett kényszerítő körülményben is látjuk, hogy az 1920. XXXVI. és az 1924. VII. törvénycikkek, valamint az 54.000/1927. F.M. számú rendelet kimondatlanul is ebben az irányban terelték a nagybirtokokat. Még egy adat a pirostarka szarvasmarha a vármegye nagyüzemeiben történő térhódítására: Az Országos Mezőgazdasági Címtár a megyében 76 olyan nagyüzem címét tünteti fel, ahol jelentősebb szarvasmarhaállománnyal (tinók, mustra marhák, hízott marhák) rendelkeznek. Ez a szám magyar marhák tekintetében mindössze 20. Tehát a pirostarka térhódítása az 1930-as években a vármegyénkben is a befejezéshez közeledett. A magyar fajta tekintetében a megye mindkét birtokkategóriájában egyértelmű a csökkenés, a kisgazdaságoké 23,3 százalékponttal, a nagyobb gazdaságoké 35,1 százalékponttal csökkent. Az egyéb fajta esetében a kisüzemekben nagyobb intenzitású a csökkenés, míg a bivalyok esetében ez fordítva igaz. Itt kell szót ejteni a szarvasmarhák fogatoltatásáról, igába állításáról is. A 4. számú táblázatból megállapíthatjuk, hogy a tehenek igára fogása a fajtaváltás hatására csökkent a vármegyében, hogy azután a Nagyatádi-féle földreform következményeként ismét az előző periódusok többszörösére növekedjen. Véleményünk szerint ez egyenes következménye volt a gazdaságok elaprózódási folyamatának, amelyet az 1920-as évek földreformja csak felerősített. Ennek lett azután folytatása a törpebirtokos parasztság görcsös erőlködése gazdasági függetlenségének megszer12 TÓTH Tibor: A szarvasmarha fajtaváltás Somogyban a századfordulón. In: Somogy megye múltjából. Szerk.: KANYAR József. Levéltári évkönyv 3. Kaposvár, 1972. 186-193. l ^ Országos mezőgazdasági címtár. 5. kötet. Tiszántúl. Kaposvár, 1937. 523-524. 209
