Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)

TANULMÁNYOK - Szabó Lajos: Aszály a Nagykunságban a XVIII. század végén / 99. o.

felírja, mely arra való lesz, hogy ... a Helység házához felhozván megfontoltatnak s az adóknak neveivel lajstromba bé iratnak." Arról is értesülhetünk, hogy ,,. . . a mostani különös szűk időben még a különben magabíró lakosok is sokan oly szűkiben vágynak az élelemnek, hogy magok is főtt ételt alig esznek . . ,"

38 Az alamizsna begyűjtés és elosztás szervezett formája segít a nagyon rászorultakon. Alig telik el egy hét, máris újabb módot ajánlanak, illetve rendelnek el a tanácsbeliek az éhezőkön való segítésre, „mivel azon szegények, kiknek közönséges helyről kenyér osztódik a Communitás által semmi munkára nem alkalmaztathatnak, holott tőlük méltán meg kívánhatnék ahoz képest . . . ", ezért „. . . havalaki munkást kíván ételéért, azok közül küldettessen amennyi szükséges."

39 Az együttérzés és segíteni akarás jó példája, hogy közben Nyitrai János kisbíró 2 rft-ot, Illéssy kapitány „a szegényeken való könyörületességből 20 font marha húst „ajándékozott".

40 Szinte szükségszerűen nagy továbbra is a föld-, ház-, szőlő-eladások száma (a redimált földet nyolcszoros áron adják, a kertföld még drágább). Gyakori az ilyen bejegyzés a tanácsjegyzőkönyvbe: „Keresztes Mihály személy szerint jelenti, hogy a gabonabéli szorultság miatt a Nagy Kertbe levő 3 márjásos szőlő földét eladta örökösen özv. Farkas Istvánnénak és successorainak 40 frt-on."

41 Tavaszodván, 1791. április 9-től nem írnak fel több személyt a „Hellység Házánál hetenként kenyeret kapni szokott szeginyek száma közé .. .," sőt Csegei János főbíró, Papp István, Veres István és Pólya Mihály úrék megvizsgálják a ,,. . . lajstromba bé írt szegények állapotját", kik azok, kik „már munkájukkal élhetnek", s kihúzzák őket az alamizsnázottak közül.

42 A kikelet is nyújt már némi eledelt: a lakosok közül sokan galambbegy-füvet, smás füveket szednek a határban salátának, főzeléknek.

43 Nagy a drágaság, kivált a „hal-árulókra" van panasz, akik „házanként tserélgetnek", igen drágán adják a halat, 1 font halért egy kosár lisztet is elkérnek, amelynek a napi ára 18 vagy 20 kr, ezért kerületileg szabályozzák az „áruló asszonyok" eladási lehetőségét (d.e. 10 óráig nem árulhatnak).

44 A nagykunságiak szinte ki sem heverik az aszály miatti természeti csapást, amikor megismétlődésével kell ismét szembenézniük: 1 7 9 4-ben. Ezt az évet leginkább a „nagy mértékben uralkodó szükség évé-"-nek, „takarmány nélkül való idő"-nek nevezik a feljegyzésekben.

45 Általános jellemző, hogy a Nagykunság lakosságát fel38 Uo. Prot. 1791. II. 9. 107. sz., II. 6. 113. és 114. sz. 39 Uo. Prot. 1791.11. 12. 134. sz. 40 Uo. Prot. 1791. II. 15. 149. sz., II. 22. 181. sz. 41 Uo. Prot. 1791.11. 14. 140. sz. 42 Uo. Prot. 1791. IV. 9. 308. sz. 43 Uo. Prot. 1791. IV. 9. 316. sz. 44 Uo. Prot. Curr. 138. 1791. III. 6. Gazdasági Lapok, 1863. 434; Ugyancsak a Gazdasági Lapok-ban írják: „Oly nagy szárazság uralkodott, hogy fölül haladván az 1790. esztendőnek terméketlenségét, sem az őszi, sem a tavaszi vetésekből csak vetni való magot sem lehetett felvenni. A szénának hasonlóan sem gyepen, sem a Tisza rétségén semmi termése nem volt, mivel egész nyáron által barmainkat az éhségtől a rétség által mentettük meg." 110