Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)
TANULMÁNYOK - Szabó Lajos: Aszály a Nagykunságban a XVIII. század végén / 99. o.
csak az osztatlanul hagyott határrészeket (pl. Kisújszállás területének 2/3-át, Kunhegyesének 1/2-ét), borította el a víz, hanem a szántóföldeket és szőlőskerteket ugyancsak gátakkal kellett megvédelmezni. A közigazgatási egységet alkotó Nagykun Kerületek vezető tisztviselőinek - elsősorban Illéssy János nagykun kapitány - közvetlen irányításával történt a helységekre „tehetősség arányában" (azaz adófizetés szerint) kirótt közmunka végzése: „minden fizetésen kívül". A nagy tehertétellel megépített áldásos gát negatív következményei hamar megmutatkoztak. A természet szerencsétlen szeszélye folytán alig néhány évvel a Mirhó-gát megépítése után, 1790-ben és 1794-ben már nem a víz miatt, hanem a vízért kellett könyörögniük a nagykunságiaknak. Az árendálást a továbbiakban már nem a víz, hanem a szárazság, a legelők gyors kiégése teszi szükségessé a megnövekedett állatállomány számára. Egyre több panasz hangzik el a kiszáradt terület ,,székes volta" és „hasznavehetetlensége" miatt. Kunhegyes elöljárósága pl. a gáttöltés előtti kárt ,,... megsirathatatlannak és kimondhatatlannak, az árendálásra való költséget elhordozhatatlannak, magát pedig . . . minden terhek viselésére alkalmatlannak adta ki." 1788-ban pert is indít az egri püspök ellen a 20 000 frt-ra becsült kára miatt. Ugyanekkor pedig már a gátat is kifogásolja: „károsnak mondja ki magára nézve." Karcag és Kisújszállás megbízottai csillapítják őket, csípősen a kunhegyesi elöljáró szemébe mondva közös véleményüket: ,,ha az esik nehezére, amint egyébről nem is panaszkodhatik, hogy a nádvágás, halászás, csikászás, s a téli marha legelés, a sertésnek való rét, és kenderáztatásbeli beneficium elmúlt, vissza kelletik tekinteni az elmúlt boldogtalan időkre, s meg lehet látni, hogy akkor volt a legsiralmasabb sorsa, amikor azon hasznokkal tetszés szerint élt .. ." 3 Az 1790-es esztendő Az egykori feljegyzések „rettenetes, . . . rendkívüli és példátlan szükségben, sovány szárazságban való esztendődnek mondják ezt az évet. Az első jel, amelyben hivatkozást találunk a természet „mostoha soványságára" már kora tavasszal, 1790. március 15-én keltezett. A kisújszállási tanács kinyilvánítja elhatározását, hogy idegeneket, még Pacsérról „visszakéreckedőket" sem fogadnak be, mondván, „a mostani szűk időhöz képest elég szegény, sőt felette sok van a Helységben." Ebben következetesek maradnak, mert a későbbiekben ugyanígy járnak el a betelepülni szándékozókkal szemben is. 4 Időközben megkezdődik a víztől megszabadított részek felosztása, így a „Ludas nevű föld", kiegészítve a Bodonos-kút környéki határrésszel, mivel már „nem kaszálónak való, annak székes volta miatt." Más nagykun településeken is hasonló a helyzet, s leginkább a vizek apadását, a kutak hiányát emlegetik egyre a tavasz kezdetével. Pl. 1790. március 30-án az egyik 3 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár (Továbbiakban: SZML) Kisújszállás város levéltára (Továbbiakban: Kj. v. lt.) Mirhó iratanyag 709. 1796. V. 5. 4 SZML Kj.v. lt. Protocollum (Továbbiakban: Prot.) 1790. III. 15. 169. sz. 170. o., IV. 24. 280. sz., X. 17.638. sz.,X. 19.665. sz. 100
