Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 5. (Szolnok, 1990)

TANULMÁNYOK - Kiss Z. Géza: A Bácskába került Szolnok megyei telepesek a kirajzás centenáriumán / 75. o.

országon gyűlöletbe átcsapó megdöbbenéssel szemlélték a nazarénus közösségek bölcs nyugalmát, életkedvét, egészséges szaporodását. Gyűlöletük igazi okozója azonban az volt, hogy ez a mozgalom is az általuk megfelelő módon kezelni nem tudott erkölcsi és politikai válság talaján keletkezett. Az igazi veszélyt nem a nazarénusok jelentették a vagyonos emberekből álló vezetőség számára, hanem azok a proletarizálódó tömegek, amelyek egyre gyakrabban keresztezték vezetőik elképzeléseit. Pacsér esetén a tömegnyomásra bevezetett, vagyon szerinti új, egyházi adózás lett a hatvanas évek végére az ellentétek fő ütközőpontjává. A tömegek nyomására, mint fentebb láttuk, arányosabb lett az egyházi terhek viselése, s a község vezetősége, hogy a nagyobb bajtól megszabaduljon, 1870 januárjában olyan egyezségre kívánt lépni a nazarénusokkal, hogy ha 1869 végéig esedékes tartozásaikat megfizetik, akkor végleg elválhatnak a reformátusoktól. Tudjuk, hogy ezúttal 85 családról és 20 szeszszióról volt szó, de a presbiteri jegyzőkönyv 1870. február 15-i bejegyzése szerint a nazarénusok sem egyezkedni, sem fizetni nem akartak, „...sőt többeket a birtokosok közül a nem fizetés ígéretével magok mellé csábítottak." Itt van a magyarázata annak, hogy a négy jászkun község közül egyedül Pacséron nem vállalta a gyülekezet az egyházi iskola fenntartását. A birtokomban lévő iratok alapján nem tudom bizonyítani, hogy a pacséri újoncok meghurcoltatásáról írt Bíró Pál tanító, melyik fronton harcolt, de azt a szakirodalomból is lehet ellenőrizni, hogy az iskolaügyben megbukott Dömötör Károly lelkész még ebben az évben a Minisztériumhoz való továbbítás kérelmével memorandumot nyújtott be a püspökséghez. Ebben vadházassággal, katonaság elleni lazítással, kultúra-ellenességgel, a polgári kötelességek megtagadásával vádolja a nazarénusokat. Megoldásul a polgári házasság és anyakönyvezés bevezetését, a nazarénusok egyházi adójának rendeleti úton való szabályozását ajánlja, s egyidejűleg sürgeti a legszigorúbb fellépést a katonai szolgálat kérdésében. Másfél évtized múlva a liberális politika hazai győzelme idején a lelkészek úgy látják, hogy az erőszak többet ártott, mint használt az egységét megőrizni kívánó egyháznak, mert az emberek mártírságot láttak megkorbácsolt, megvesszőzött nazarénus ismerőseik helytállásában. Ugyanakkorra azonban a mozgalom is elvesztette varázsát, közösségei sorvadtak, csak az öregekből álló „incorrigibilia pecora", azaz javíthatatlan nyáj maradt hű eszméihez. Ezekről írja Eötvös Károly, hogy a nazarénus „Úgy szerette hitét, mint életét, sjobban szerette, mint az élet kényelmét/' A jövő hordozója azonban a szekták világában is az ifjúság, amely az ómoravicai lelkész véleménye szerint nem érez hajlandóságot a nazarénizmus pártolására", mert a jámbor, munkás életnél valami jobbat, többet szeretne elérni. — Ezért helytálló Barsi Miklósnak az a népmozgalmi adatok elemzéséből levont megállapítása, hogy „...népünknél a nazarénizmus naponként veszti a talajt lábai alól." Ezért történhet meg az is, hogy hívő nazarénus anyák 1870-es években már gyakran szülnek leendő agrárszocialistákat Pacséron, Ómoravicán, Horgoson, Szabadkán, Hódmezővásárhelyen, Békéscsabán és azokon a jászkun településeken is, amelyek egy évszázaddal korábban „sorsuknak jobb móddal lehető folytatása végett", elbocsátották elégedetlen fiaikat a bácskai, kamarai pusztákra. 50

Vö. SZEBERÉNYI Lajos Zsigmond: Nazarénizmus. Nagybecskerek, 1888. 53-54. 94