Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 5. (Szolnok, 1990)
TANULMÁNYOK - Kiss Z. Géza: A Bácskába került Szolnok megyei telepesek a kirajzás centenáriumán / 75. o.
elhatalmasodására. Feketehegyen már az 1830-as években „bottal — korbáccsal" üldözik az erkölcstelenséget, védik a családot. Piroson a templomkerülőket „tisztességtétel nélkül" való eltemettetéssel fenyegetik, sőt felkérik az újvidéki tanácsot, hogy ha az istentisztelet ideje alatt pirosi férfi vagy nő az ottani kocsmákban vagy a piacon találtatnék, akkor „...minden személyválogatás nélkül korbácsoltassák ki a kapun." A lelkész ebből azt a következtetést vonja le, hogy Piroson a templomjárás „sohasem gyakoroltatott serényen." Erre az általánossá váló folyamatra utalva idézi az ómoravicai lelkész Szoboszlai Pap Istvánt, aki 1841-1855 között volt tiszántúli püspök, hogy „Nincs már meg közöttünk régi szentsége az űrnapjainak, amelyeket az ősatyák idejében tiszteletre méltó csendesség különböztetett meg." Nagy ünnepeken ugyan még mindenütt tele volt hívekkel a templom, de vasárnap délutánonként már kevés a „templomozók" száma, mert hiányzik a padokból a mindkét nembeli fijúság. A pirosi jelentésből tudjuk meg, hogy az ifjúság hagyomány sértése a szabadságharc előtti években (A jegyzőkönyvi bejegyzés időpontja: 1845. január 12.) azzal kezdődött, hogy otthona helyett a felnőttek által nem ellenőrzött, közösen fenntartott „fonóházba" tette át szórakozását, amelyben parttalanul terjedhetett mindenféle szabadosság, népszer űsödhettek bizalmaskodásra ösztönző táncok, dalok, pikáns tartalmú románcok. A fejlődés további fokozatára utal az ómoravicai lelkész, amikor megmondja, hogy vasárnap délutánonként az ifjúság „Nagy kocsmai tánc"-ba megy. A késő éjszakába nyúló szórakozás ellenkezik a hagyománnyal, tehát önmagában is erkölcstelen, de nem ritkák a véres verekedések sem. 38 Az Alsó-Baranyához tartozó Bácska és Szlavónia, valamint Felső-Baranya gyülezeteinek egyházlátogatási jegyzőkönyvei egyértelműen igazolják, hogy a kor divatja szerint öltöző ifjúság a harsány kocsmai szórakozással szakított végleg az ősi hagyománnyal. Hagyományos ruhát hordó öregekkel már csak a ház körül, vagy a templomok sötét, hátsó padjaiban, rosszabb esetben a cinterem hideg téglapadkáin találkozhatunk. Az üresedő templomok, a szeszélyesen látogatott úrvacsorai alkalmak súlyos nemzeti gondok jelzőivé válnak, ha meggondoljuk, hogy az induló oktatási erőfeszítések ellenére, még mindig az egyház a színvonalas ismeretek közvetítője. A lelkészek magukat vigasztalva többször is hangsúlyozzák, hogy „...némely mag esik (azért) termékeny földbe is", de valójában egyre jobban szenvednek attól, hogy segítőtársaik, a presbiterek magukra hagyják őket, sőt példát adnak másoknak is az istentisztelet hanyagolásában, a fiatalság szabadjára engedésében, különféle emberi gyarlóságokban. A XIX. század utolsó harmadában mértékkel vagy mérték nélkül nagyon sokat ittak Magyarországon, s talán csak a fogyasztá kulturáltsága és az italok minősége különböztette meg ebben a vonatkozásban az embereket egymástól. Ómoravicán (és másutt is) a jómódú polgárok otthon, jó vendéglőkben, válogatott társaságban fogyasztottak minőségi italokat, a szegények viszont kocsmákban itták az olcsó borokat és a 37 ZOVÁNYI J. 1977. 611. Szoboszlai Pap István. 38 RL PL.Can.Vis. 1 885. Omoravica és Piros adatai az erkölcsi lazulásról. 89
