Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 5. (Szolnok, 1990)
TANULMÁNYOK - Kiss Z. Géza: A Bácskába került Szolnok megyei telepesek a kirajzás centenáriumán / 75. o.
rendjét, és azt javasolták a gazdáknak, hogy az ugarföldek bevetésével növeljék teherbíró képességüket. Már 1835 decemberében engedélyt kértek téglaégetésre földesuruktól, gróf Brunszvikné Majtényi Annától, aki az engedély mellé 500 forintot is adott a várható kiadásokra. Ennek felhasználásával a gyülekezet (Ki tudja, mennyi munkával?) 1836ban 100 ezer, 1837-ben 137 ezer és 1838-ban 60 ezer téglát égetett a fertály földekre kivetett szalmával. Az egyházmegyei gyűlés hozzájárulásával a fundamentumot 1838. szeptember 21-én rakták le, a toronygombot 1840. július 26-án tették fel, de a templom felszentelésére az elhúzódó belső munkák miatt csak 1843. augusztus 20-án került sor. A kőműves- és ácsmunka 7100, az új szószék 300, az ülőpadok darabja 4 forint 45 krajcárba került. A bútorszámlák sorozatát az alábbi fél mondat követte: „...mindez külön díjért festetett be." Egyszerű színezés vagy pácolás esetén a festés rendszerint benne van az árakban. Az itt hivatkozott (de összegszerűen meg nem nevezett) „különdíj" alighanem egy „pingáló" asztalos honoráriuma volt, aki tarka virágokkal szórhatta be a szószéket, a padok elejét, s talán az itt nem említett mózesszéket is. Kazettás mennyezetre viszont nem lehet számítani, mert hátrább maga a lelkész írja, „it hogy templomuk „erős, stukatúros téglaépítmény. A pirosi templom utcasarokra építve, téli napkelet felé nézett, s 8 nagy ablakon át nyert világosságot, de ezen kívül a hátsó oldalán volt egy kerek ablak is. A templomba az utcáról és a paplak felől is be lehetett menni. A cseréppel fedett épület hossza kerekítve 12, magassága 4, szélessége 5 öl, torony kőfala pedig 11 öl volt. A toronyra 1866-ban csináltattak bádogfedelet 2200 forint „rég gyűjtött" pénzen, „...amelynek legnagyobb része a község által a sziken termelt széna árából rakatott össze." Tanulságos lenne a 617 fontot nyomó pirosi nagyharang története is, de itt csak annyit közlünk, hogy azt Haller János újvidéki harangöntővel 1273 forint 54 krajcárért „Gabona kivetésből csináltatták." A vizitáló püspök, vagy talán a jubileum tiszteletére ebben az évben szánták rá magukat a régtől óhajtott toronyóra elkészíttetésére is. A szép, új templom építése annyira kimerítette a gyülekezet erőforrásait, hogy nem gondolhattak új parókia építésére. Az eredetileg vert földből és vályogból készült épületet azonban alaposan felújították, falait egy darabon téglával aláfalazták, tetejét cseréppel fedték. A lelkész — a szomszéd parókiákra gondolva - szűknek írja le szolgálati lakását, holott a két lakószobán kívül volt benne egy dolgozószoba, a konyhát pedig itt is éléskamra és pince egészítette ki. Az udvaron kényelmesen el lehetett helyezni a lelkész jószágát és baromfiállományát, és a ma embere eltűnődhet az ősi logikán, amely deszkából készíttette az egyház és sövényből a lelkész gabonáshombárját... Vagy csak annak a takarékos szemléletnek vagyunk tanúi, amely - a kivételnek számító ómoravicai gyakorlattal szemben - középületeknél és módos gazdáknál egyaránt kőből-téglából rakatott hivalkodó bástyakerítést az utcai oldalra. Hipotézisünket erősíti az a tény, hogy az Ormánságban 1810-1840 között még talpasszentegyházakat (Páprád), sőt szilárd anyagból épült templomokat (Csányoszró) is díszítettek virággal. 86
