Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 5. (Szolnok, 1990)

TANULMÁNYOK - Kiss Z. Géza: A Bácskába került Szolnok megyei telepesek a kirajzás centenáriumán / 75. o.

nélkül űzték ki a kegyetlen télben parókiájából. Szeghegy felé igyekezett, de az evangélikus imaházzal szembeni oldalról lövés érte és azonnal meghalt. Mikor beesteledett, német asszonyok vitték be az evangélikus iskolába, majd harmadnapon ásta el titokban a temetőben néhány visszamerészkedett magyar. Csak három hónap múlva normalizálódott annyira a helyzet, hogy rendesen eltemethették. A magyarok többsége Kiskunhalason vonta meg magát, de közben házaikat kirabolták, vagyonukat elpusztították, a magyar református egyház templomát és épületeit kifosztották... Keserűen írja a fekete krónika végére a lelkész: ,,A németek itt maradtak és megmaradtak..."

15 A szabadságharc tragikus eseményeire nem kérdezett rá külön a püspök, ezért a pacséri lelkész nem is írt róla, az ómoravicai jelentésben is csak a 22. oldal alján elhelyezett mentegetőző jegyzet utal a felfordulásra: „Ómoravicza községe az 1849. évi február—március hónapokban...sokat szenvedett a rácoktól. Az anyakönyvek a feketehegyi egyházéval együtt elásattak és pár hónapig a földben valának, de Szent Tamás bevétele után (április 5-én) hiány nélkül felszedettek. Azonban a lelkész (Herczegh Ferenc) könyvtára és archívuma felforgattatott és szétszórattatott 1849. március 9-én..." a rácok által. Feketehegy, Ómoravica magyarjai áldozatnak tűnnek az utódok előtt, de az Újvidék szomszédságában fekvő Piroson már a kölcsönös pusztítások tényeit rögzítette a jelentést készítő lelkész. „Piros, mint különféle nemzetiségek által körülvett magyar sziget állt egymagában, s hogy életét védelmezze, éjjel nappal fegyverben állott, támadtatott s támadott, pusztíttatott és pusztított, öletett és ölt. Önvédelmének szigora rettegésben tartotta a rác falvakat..."' — 1848. szeptember 10-ig a vegyes lakosságú község szerb oldalán a szerbek, magyar oldalán a magyarok álltak őrt, de ezen az éjszakán a pirosi szerbek által behívott milicisták felkoncolták a községházánál őrködő magyar polgárokat. A felriasztott magyarok megrohanták a szerbek lakta részeket, közülük sokat kivégeztek, de nagyobb részük elmenekült, s üres házaikba magyarok költöztek. A pirosi magyarok kuruc módra voltak szervezve, kuruc nevet viseltek, és a péterváradi várból kapott fegyverekkel, a várra támaszkodva uralták a vidéket. 1849-re övéké lett az egész falu és rendszeresen sarcolták a rác falvakat. Volt gabonájuk, marhájuk, ruhájuk bőven, dolgozniuk sem kellett. Egy ilyen kiruccanáson veszett oda tanítójuk Jakab János is. A református parókia volt a főhadiszállásuk, a templom tornya fő őrhelyük, Kozma Lajos lelkész a kapitányuk. Kisebb összecsapásokban elbántak szerb milicistákkal is, de bajt hoztak településükre, amikor rálőttek osztrák reguláris csapatok előőrseire, mert azok visszahúzódtak ugyan, de azután tüzérségi tűz alá vették, majd elfoglalták a falut. Most a magyarok menekültek a korábban Újvidékre küldött gyermekek, nők, öregek után, s elhagyott házaikba szerbek költöztek. Hatvanhárom fontos kisharangjukat a kátyi szerbek használták még 1885-ben is, nagyobb harangjuk azonban biztonságban várta az újvidéki parókia árnyékszékének 15

RL PL.Can.Vis. 1885. Feketehegy tragédiája: 1849. január 23. - A németek lélekszáma 1900ban : 1892. A precíz helyettes lelkész e sorok hitelesítésére írja: „Mindezek meg vannak örökítve a 2. számot viselő Protocollumban." 79