Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 5. (Szolnok, 1990)
ADATTÁR - Tóth Albert: Szolnok környékének kunhalmai / 355. o.
ilyen halom szinte utolsó menedéke a löszgyepvegetációnak, ezért oltalmat érdemelnek. (Főleg Agropyro-Kochietum prostratae társulás, továbbá Stipa capillata foltok.) 5. Részben elhordott, erősen megbolygatott, jellegvesztett halmok Károsodásuk nagymérvű, a halom tekintélyes része már hiányzik. E jellegvesztés miatt már tájképileg sem keltik a halom benyomását. A még épnek tekinthető halmok is erős kultúrhatást mutatnak. 6. Halomroncsok, ma már jelentősebb érték nélkül Egykor jelentős halmok voltak, jelenleg alig észrevehető kiemelkedések. Legtöbbször gazos gyomtársulás jelzi hollétüket. 7. Széthordott halmok (halomhelyek) Ma már alig utal valami egykori meglétükre. Legtöbbször csak a térkép jelzi hajdani helyüket. Néha szemtanú is bizonyítja széthordásukat. III. A HALMOK TERÜLETENKÉNTI RÉSZLETES LEÍRÁSA Településenként betűrendi sorrendben követik egymást a halmok. A nevük után zárójelben lévő arab szám megegyezik a térképen szereplő bekarikázott arab számmal. Ezzel a halmok a térképen is azonosíthatók. A szükséges tömörítés érdekében a halmok jellemzőit a vizsgált 10 szempont alapján rövidítésekkel adom meg. (Ezeket lásd a II. fejezetben.) SZOLNOK Eresz tő-halom (1) 1. Bizonytalan. Kaposvári Gy. közlése szerint: ,,a halom környéke sokáig legelő volt, s a Szolnokra utazó egykori fogatosok itt fogták ki, s eresztették el lovaikat"; 2. M 9 (A 32. sz. közút keleti oldalán); 3. Ismeretlen; 4. ÉP; 5. Tsz; 6. u. (32. közút, földút); e (akácos), sz. mü (távvezeték feszület); 7. Nincs; 8. Nincs; 9. Nincs; 10. Nincs. Fekete-halom (2) 1. Tulajdonosáról; 2. M 9 (Szolnok nyugati városszélén); 3. Ismeretlen; 4. RO;5. Bo, Fe (papírnyáras); 6. sz. 2 (papírnyáras), k, t. mü (villanyvezeték), g; 7. Nincs; 8. Nincs; 9. Nincs; 10. Nincs. 360