Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 5. (Szolnok, 1990)
TANULMÁNYOK - Veresegyháziné Ollé Katalin: A szolnoki színészet válsága az 1920-as években / 157. o.
nyert. A színházi vállalkozások elüzletiesedtek. A vidéki színigazgatók felejtve a vidéki színészet nemes hagyományait, többnyire a fővárosi magánszínházak bemutatóinak szolgai átvételére törekedtek. Legfőbb céljuk az anyagi ráfizetés elkerülése volt. A vidéki színészetet irányító és ellenőrző Szín észegyesület, illetve az országos színészfelügyelő nem tudott gátat vetni a színészek nyomorának és a színházi vállalkozásokkal kapcsolatos művészi és szociális problémáknak. A válság kialakulásában felelőssé tették a sajtót is. Néhány anyagilag jobban megalapozott lap kivételével a kisvárosi hírlapírást önállótlansággal, a művészeti kritika és a művészi érték megítélésében hozzá nem értéssel és „önképzőköri nívóval" jellemezték. A vidéki színészet problémáit és gondjait megsokszorozta a művészi kérdésekben járatlan, sokszor naiv és gyakran fontoskodó vidéki közigazgatás. „A városok tanácsa, a különböző hivatalos és nem hivatalos színügyi albizottságok, színpártoló, műkedvelő egyesületek, rendszerint igen felületesen, kevés ember- és szakismerettel kezelik a színházak ügyeit. Működésük legtöbbször egy-egy színházi vállalkozó pártfogásában, e pártfogolt igazgató legtöbb tervének helyeslésében és anyagi igényeinek, segély, szubvenció kérelmének lehető teljesítésében merül ki. A szín ügyi bizottságokat már a korábbi évtizedekben is a magyar színházi élet egyik legtöbbet vitatott intézményeinek tartották. Létüket, működésüket több alkalommal is megkérdőjelezték. Az Országos Ellenőr 1904. június 30-i számában a vidéki színészet helyzetével foglalkozva: „a bajok egyik forrását a laikusokból álló szín ügyi bizottságban látja. Javasolja, hogy ezek helyett az országos színészegyesület intézze a színészet ügyeit. Egyesületi biztos tárgyaljon a városokkal. Minden város olyan társulatot kapjon, amilyet a színészetnek nyújtott támogatása révén megérdemel." 10 S hogy egy-egy város mennyi támogatást nyújtott a színháznak, nem mindig a pártfogókon, a szín ügyi bizottság , laikusságán" múlott, hanem sokkal inkább a mindenkori gazdasági körülményeken. A gazdasági helyzet súlyosságát az elszegényedés káros hatásait ugyanis mindig és minden időben a kultúra érezte meg elsősorban; s benne a színház is, mely része és tükre az adott közállapotoknak. Ezt bizonyítja a szolnoki színjátszás eddig ismert története is. A korántsem töretlen városi fejlődést, az urbanizáció „kínjait" a helyi szín ügy is mindenkor megszenvedte. A gyakran tapasztalható közöny, részvétlenség és szűkkeblűség mellett az alföldi kis mezőváros intelligenciája s vezetői körében azonban mindig voltak olyanok, akik a színügy pártolását a legnehezebb körülmények között is felvállalták, pártfogókat, ügybarátokat kerestek, erkölcsileg, anyagilag is segítették a szolnoki színjátszást. A meglévő dokumentumok, a korabeli újságok és levéltári források segítségével - a teljesség igénye nélkül - most arra keressük a választ, hogy az 1920-as évekbeli WF.NNER Sándor: A magyar színészet válsága. Háborús és háború utáni színészetünk a kritika és az események tükrében. I. Szeged, 1928. 11-16. 9 Uo. 15. JOÓS Ferenc: A vándorszínészettó'I az állami színházig. Kecskemét színészetének krónikája. Kecskemét, 1957. 70. 159
