Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 5. (Szolnok, 1990)
TANULMÁNYOK - Pethő László: A tanítók felkészítését és munkáját befolyásoló felekezeti sajátosságok a polgári korban Magyarországon / 125. o.
iskolájukba. Az utóbbiak esetében újabb irányokat kínálhattak fel, a kereskedelmi iskolát vagy a tanítóképzőt, esetleg, ha valaki a gimnázium alsó osztályainak befejeztével akart módosítani, arra szintén „házon belül" volt lehetőség. Mindehhez kapcsolódtak a rend zárdáinak iskolái, amelyekkel kikerült tanítványai által rendszeres kontaktust tartott fenn az anyaintézmény. Az egyházi intézetek további jellegzetessége volt a magas tandíj, amely a szegényebb néprétegek gyerekeit távol tartotta tőlük, másokat pedig éppen ez vonzott. Az esztergomi tanítónőképzőben a 20-as évek közepén 500 pengő volt az éves tandíj azok számára, akik az internátusban laktak. További 96 pengőt kellett fizetni pótdíjak címén, melyek között a mosatás éppúgy szerepelt, mint a német nyelv tanulása vagy az uszodahasználat. További 210 pengőt kellett fizetni azokért a gyerekekért, akiket angolra, franciára, külön zenére járattak szüleik. A rendházi nevelés modernizálódását mutatta, hogy a növendékek rendszeresen sportoltak (leginkább teniszeztek és korcsolyáztak), és nevelőik sokféle gyakorlati ismeret elsajátíttatására törekedtek, melyek között a kertápolás, a főzés éppen úgy szerepelt, mint a virágápolás és a pazsitnyiras. Ez a modell elsősorban az apácarendek működésére jellemző, de sok hasonló vonást fedezhetünk fel a többi felekezet tanítóképzőinek működésében is. A fenntartók cseréje sem nevezhető ritka jelenségnek. Éppen az egyik nagy hírű református központ, Sárospatak példázza a református egyházi és az állami fenntartás időszakonkénti váltogatását. 4 ' 7 A gyakorló tanítók között kimutatható különbségek Az 1948-as államosításig a tanítók túlnyomó többsége számára egyszerűen alkalmazási feltétel volt a felekezethez való tartozás. Az állami és községi iskolákat leszámítva nem szívesen láttak felekezeten kívüli tanítót. A rendhagyó esetek gyakran foglalkoztatták az egyházi elöljárókat, a hívek sem nézték jó szemmel a „kakukktojást "\ de az elsőszámú érdekeltek számára szintén kényelmetlen volt ez a szituáció. A következőkben néhány konkrét példával kívánom alátámasztani állításaimat. Elsőként a Dunántúli Református Egyházkerület 1914-ben Pápán közreadott szabályrendeleteiből idézek. A 33. § szerint „Tanítókul a református egyház iskoláiban csak feddhetetlen előéletű, református vallású, egyházias gondolkodású és viselkedésű, szakszerűen képzett magyar állampolgárok alkalmazhatók." A 37. §-ban már nemcsak alkalmazási feltételeket, hanem egyéb viselkedési normákat is előírtak a tanítók számára. „Magán és családi életükben a vallásosság, egyháziasság és a jó erkölcsök ápolásában az istentiszteleti cselekmények gyakorlásával is nemes példaadással tartoznak elöljárni, a politikai pártküzdelmekben előfordulható tüntetésektől óvakodni kötelesek. Feleségül csak református vagy ágostai hitvallású evangélikus nőt vehetnek 46 GÁBRIS József: Mozaikok az esztergomi neveloképzés történetébo'l. Esztergom, 1988. 50-53., 78-82. KÖDÖBÖCZ József: Tanítóképzés Sárospatakon. Bp. 1986. 135
