Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 4. (Szolnok, 1989)

ADATTÁR - Cseh Géza: Támadás és összeomlás a tiszai fronton (A Vörös Hadsereg hadműveleti naplójának feljegyzései 1919. július 1-31.) / 397. o.

évi felszabadító harcokkal ellentétben mindmáig nem készült olyan önálló munka, mely a Vörös Hadsereg küzdelmét a román intervenciós csapatokkal részleteiben feltárná. Az eddig megjelentetett tanulmányok is többnyire csak sajtóforrásokra támaszkodnak. A Vörös Hadsereg hadműveleti naplójának eredeti példánya a Hadtörténelmi Levéltárban, másolata pedig a Párttörténeti Intézet Archívumában található meg. Az 1919. július 20-án megindított, tragikus következményekkel járó tiszántúli offenzíva a Tanácsköztársaság történetének egyik legvitatottabb és legtöbbet bírált eseménye. Történészeink a támadás megindítását óriási tévedésnek minősítik, mely az erőviszonyok figyelmen kívül hagyása miatt szükségszerűen katasztrófába torkollott. Az elkeseredett és kilátástalan akció egyenes következménye a Clemenceaujegyzék garanciák nélküli elfogadásának. A vezérkari tisztek feltételezhetően a tanácskormány vezetőit tudatosan félrevezették és egy eleve reménytelen, a katonai összeomlást kiváltó offenzíva tervét fogadtatták el velük. A Vörös Hadsereg vezérkarának élén világháborús tapasztalatokkal rendelkező, jól képzett hivatásos katonatisztek álltak, akik azonban a proletárhatalommal ellentétes nézeteket vallottak. A Felvidék felszabadításáért folytatott harcokban többnyire helytálltak. Az árulás jelei csak 1919 júliusában, a Celemenceau-jegyzék elfogadása után jelentkeztek. A Monarchia hadseregéből átöröklött tisztikar Magyarország területének védelméért vállalta a küzdelmet. Ezzel szemben a Tanácsköztársaság politikai vezetői a proletárdiktatúra fenntartását vélték elsődlegesnek. A nemzetközi proletárforradalom eszméjében bíztak. Arra számítottak, hogy a környező országokban rövid időn belül hatalomra jut a munkásosztály és akkor a határok kérdésének nem lesz tovább értelme.

4 A felvidéki visszavonulás és az antant hatalmak szerződésszegése a Tiszántúl kérdésében a hivatásos tisztikart véglegesen szembefordította a tanácshatalommal. Míg azonban az erkölcsileg rendkívül tisztességes, baloldali érzelmű Stromfeld Aurél lemondott a vezérkari főnökségről, a tisztek egy része a proletárdiktatúra ellen szervezkedni kezdett. 1919. július 3-án Stromfeld utódjául a vezérkar élére Julier Ferenc alezredest nevezték ki. Julier a nyolc évvel később, 1927-ben megjelentetett cikksorozatában megírja, hogy a tanácskormány elleni katonai puccsra a kommunista érzelmű legénység miatt nem gondolhatott, célszerűnek egyedül az antalt túlerő elleni támadást megkezdését látta. A Vörös Hadsereg az offenzíva megindításához szükséges erő2

BORUS József: Szolnok megye felszabadítása. (1944. okt. 7. - nov. 17.) Szolnok, 1971. 3 ' - > Hadtörténelmi Levéltár. Tanácsköztársaság, D. 1919., 1081. fond, 51. csomó. A Hadseregparancsnokság hadműveleti naplója.; Párttörténeti Intézet Archívuma. Tanácsköztársasági gyűjteményes iratok. 604. f. 1/10-1/15. 4

BORSÁNYI György: Kun Béla. Bp. 1979. 179. Elképzelhető', hogy Julier Ferenc ezeket a sorokat csupán önmaga igazolására írta. A Horthykorszakban ugyanis, mint a Vörös Hadsereg egykori vezérkari főnökét, az ő személyét is sok támadás érte. Ezt a kérdést csak Julier emlékiratainak ismeretében lehetne tisztázni. Az eredeti emlékiratokat azonban a vezérkari főnök özvegye 1944-ben megsemmisítette, majd öngyilkosságot követett el. FOGARASSY László: A magyarországi Tanácsköztársaság katonai összeomlása. Bp. 1988. 9.; Magyarország hadtörténete II. Fó'szerk.: LIPTAI Ervin. Bp. 1985. 249-250. 398