Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 4. (Szolnok, 1989)

ADATTÁR - Kaposvári Gyula: Hild Viktor levéltárosi és történészi tevékenysége / 379. o.

Szolnok felé szaladtunk, jut eszembe, hogy az hídra nem bocsájtotta az Német az futottakat, letaszigálta a hídról, osztán rninden szekeret egy aranyért bocsájtott által, osztán Ceglédnél teleltünk, onnét Nánára jöttünk, ott hat esztendeig laktunk, onnét jöttünk Kardszagra, de akkor, s azután is csak bujdosás volt az életünk..." Hild Viktor rajza egy 1713. december 12-i jászberényi okmány pecsétjéről (2. kép) (A címerrajzról, amely a „SIGILLUM NATIONIS JAZIGUM" köriratot viseli, Hild megjegyzi, hogy eltér a Mária Terézia által 1746-ban adományozott új címer jászokra vonatkozó képétől, vagyis ez nem a hagyományokon alapszik.) Az olvasónak ismerősnek tűnhet ez a részlet Györffy István 1922-ben megjelent Nagykunsági Krónikájából, de Hild Viktor évekkel előbb kijegyezte magának. Hild Viktor levéltár iránti érdeklődését az is mutatja, hogy Szolnokon, a Jász­Nagykun-Szolnok vármegye levéltárában kimásolja a hármas kerületek 1825. február 25-én tartott közgyűlésének 240. sz. alatti intézkedését a levéltárak rendezése tárgyá­ban: „Tudósító Tábla Bíró Urak a múlt évi 789-ik szám alatt kelt Határ ozattyához képest a Kerületeknek, az illető Közönségek írás Tárait, amennyiben azok mind hely­heztetéseikre, mind belső elrendeltetésekre nézve rövidséget szenvednének, fél Esz­tendő eltelése alatt hozattassék helyre, különösen pedig, hogy minden írás darabok, Jegyző és egyébb könyvek annál nagyobb evidenciában és jövendőre nézve is bátorság­ban helyheztessenek, továbbá is szükségesnek találtatik, hogy azok a rendes Lajstro­15 Uo. 98-99. 386

Next

/
Oldalképek
Tartalom