Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 4. (Szolnok, 1989)

ADATTÁR - Botka János: A Jászkunság megváltásának százados ünnepe (1845. május 20.) / 341. o.

olvastatván, a Jegyzőkönyvbe egész kiterjedésében beíratni rendeltetett, mellyis itt következik: Nemes, és Vitézlő Úr! Az immár megtartatott válcsági százados ünnepre a Nemes Jászkún Kerületek kebelébe jővén, mind fogadtatásomkor, mind egész ittléttem ideje alatt az őszinte és színmutatást nem ismerő valódi jószívűségnek és ragaszkodásnak szívemet, mellyen a Kerületek java előmozdítását mindég viseltem, a legkedvesebb érzéssel eltöltő je­leit, oly ríagy mértékben tapasztaltam, mi szerint el nem hagyhatom JászBerényt a nélkül: hogy erre nézve, valamint a Kerületi hivatalok, s közigazgatási intézetek iránt is, miket szemügyre vettem, különös tettzésemet s megelégedésemet ezennel ki ne jelentsem. Fogadja e kijelentésemet czímzett uraságod, mint a Kerületek kormányzója, abbéli megkeresésemmel: hogy ezt a Nemes Kerületekkel, s őt illető egyénekkel is tudassa. Egyébb iránt minden jót kívánván, maradok - czímzett Uraságodnak JászBe­rényben Pünkösd hó 21 ­en 1845. N° 978. jóakarója József mk. Nádorispán. ... Felolvastattak ezután a Kerületek közönsége meghívása következtében érkezett válaszok: jelesen Fenséges főherczeg Istváné, Főméltóságú Egri Érsek Pyrker László és Váczi Püspök Gróf Nádasdy Ferenc eő Nagy méltóságoké, nemkülömben a Nádori Ezred kormányáé, mellyek mind egész kiterjedésében jegyzőkönyvbe íratni rendel­tettek: ... Egyébb iránt minthogy a Kerületek ezen örömünnep őket és ez alatt fenséges Grófjok s Bírájoknak irántok kimutatott ritka kegyelmét minden módon örök emlék­ben fentartani óhajtják, a határtalan hódolat nyilvánítására is elrendelték, hogy a vá­rosban lévő Kőhíd végén, azon helyen, hol eő Fensége fényes bejövetelkor, a pompás diadalív felállítva volt, egy a legjobb ízlésű terv szerint, faragott köbül építendő, és eő Fenségének ügyes kőfaragó által készítendő mellképével és felírásokkal, mellyek­nek készítésére minden Jászkún értelmesebb polgárok felszóllítatni rendeltettek — éke­sítendő diadalkapu állítassék fel - egyszersmind eő Fenségének mellképe, jelen Szá­zados évbeni korához képest hűségessen lefestve, a Kerületek közháza teremébe fel­függesztessék, s mindezeknek létrehozatala végett Nádori Főkapitány úr ő Nagysága kéretett meg. Egyszersmind az ünnepély folyamatjának közönségesítése és minden Jászkún polgároknak is tudomásokra jutása tekintetéből, ezen jegyzőkönyvi fog­lalat, a közbejött beszédekkel és okiratokkal együtt könyv formában, megtoldva a kivilágosítási felírásokkal, és egyébb megjelent versezetekkel, a küldöttségi tagok, az ünnepélyen megjelent Országnagyok, Megyék, Káptalanok, Egyházkerületek kül­döttei, s egyébb főbb rangú vendégek, a tisztelgő egyenruhás lovagok, dandársereg­ben szolgálatot tett polgárok, eő Fensége jövetelekor a Kerületi ház léptsőzetén tisztelgő aggkorú férfiak és nevendék leánykák, neveinek feljegyzéseikkel, emlékül több példányokban kinyomatni rendeltetett. 16 'Eddigi ismereteink szerint nem tudjuk, hogy a tervezett diadalkapu miért nem készült el. Az em­lékkönyv azonban még 1845-ben megjelent Pesten a Landerer nyomdában. Címe: Jász-Kun Kerületek kettős öröm-ünnepe. Összeállítója nincs feltüntetve. Mivel a Kerületek már 1845 369

Next

/
Oldalképek
Tartalom