Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 4. (Szolnok, 1989)

ADATTÁR - Benedek Gyula: Iratok Szolnok megye történetéből 1686-1715 / 289. o.

részre], imitt-amott az nádasokon nyomorogván várták Arad megvételét ; azután széjjel oszoltak, ki ezen, ki más Nemes Vármegyékben. 3. Az hadaknak Arad alól eljövetele után az Ráczság az Tiszán által úsztatván, ezen összeírás után az [nagykörűi] körei és kőtelki lakosok ökreit elhajtotta. 4. [Tiszakürt] Kürt és [Tiszasas] Sas nevű helyek az Tiszán túl ellenséggé lévén, az el­lenség miatt nem írathattak össze s nem is tészen olyan összeget, hogy az végössze­getjelentősen növelték volna. 5. Nemkülönben némely Urak Ispánjait ós Tiszteit nem találhatván, és némelyek ugyan vétkesen is magokat az ily Ispánok közül kivonván; Némelyeknek pedig sem­mi oly emberek nem lévén, kik az kívüllakó Urak vagyoni helyzetét feladhatták volna, elmaradtanak, de mindezek is az több [megyén] kívül lakos Urak adóihoz képest semmi jelentős számot nem képeznek, sőt jövőbeli fogyatkozás gyanánt már le [is] írathatnak. 6. Az kaszálásnak, aratásnak, nyomtatásnak és derék nyári munkának idejében lévén az összeírás, az letagadott javak nem nyomoztathattak, nem is találtatott több ily letagadott adó körülbelül tizenötnél. 7. Találtattak némely helyekben az Jászságbul és Kunságbul futottak is, mindazál­tal ezeknek külön összeírói lévén és most is magok Tiszteitől függvén, ide nem írattak össze, hanem az más Nemes Vármegyékből való futott nép és az jövevé­nyek, az 5-dik sorszám alatt számláltatnak össze. Nemes Heves vármegye összeírói Berény Gergely s.k. P. H. Csöke János s. k. P. H. A bizonyító erejű irat eredeti, magyar nyelvű, kevés latinsággal. ,,Notanda" (megjegyzések) címmel, a járásonként összeállított adótáblázatok végéhez van illesztve. Az összeírok aláírták és kis vörös viaszpecséttcl el is látták. A vármegyei közgyűlésnek 1707. június 9-én beterjesztett adó dica összeírás bevezető része a következőképpen hangzik: „Nemes Heves és Külső-Szolnok egye­sült Vármegyében lévő mindennemű Facultasokbul exurgált és az Confoederált Magyar Országi Méltóságos Statusok által az onódi közönséges gyűlésből kiadatott Instructio szerint az alább megírt Hites Dicatorok által conscribált Dicáknak Summája ..." HMLHKSZ. Közgyűlési iratok. 1707. év. 18. sz. irat. 18-19. Ez a dicaösszeírás pontosan abban az időpontban készült, amikor a tiszai bal parton néhány hely kivételével - pl. Tiszakürt és környéke - teljesen elnéptelenedett a terület. A lakosság elsősorban a Jászságba, a Hajdúságba és Heves vármegye jobbparti részeire menekült. Arad ostromának az abbahagyása 1707 június végen történt. 330

Next

/
Oldalképek
Tartalom