Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 3. (Szolnok, 1988)

ADATTÁR - T. Bereczki Ibolya: Túrkeve és az ezredévi országos kiállítás - Iratok Hermann Ottó túrkevei kapcsolatainak történetéhez / 335. o.

20 forintért tud beszerezni, s a kunyhót másodmagával 3 nap alatt képes elkészíte­nie Hogy a kiállításra felutazó Finta Miklós öltözéke megfelelő' és jellemző legyen, Kupa Árpád városi képviselő is közbenjárt a túrkevei tanácsnál. 18 Kérvényében a gu­lyás számadó ruházatának elkészítéséhez, illetve megvásárlásához kérte a tanács anyagi támogatását. Leveléből kiderül, hogy az ún. nyakatlan szűr, a 2 pár varrott lóbőr, ma­gyar patkóval ellátott csizma, a kun vagy pásztorsüveg és a 45 méter fehér vászon mint­egy 50-60 forintba került a korabeli árak szerint. Készítőik Baraczka György szűr sza­bó, Fias László csizmadia, Árendás Péter kalapos és a magyar patkókat csináló Ülés László lakatos, valamennyien helyi mesterek voltak. 19 Az 1896. május 2-án megnyílt ezredéves kiállításon a városligeti tavon felépített pavilon adott helyet a halászat és a pásztorélet tárgyainak. Herman Ottó a pásztorhajlé­kok, pásztorépítmények sorában a kiskunsági cserény, a hortobágyi vasaló, a szárnyék, a somogyi pásztorkunyhó és a tót juhászkunyhó mellett mutatta be az Ecseg pusztai kontyos kunyhót. 20 Ugyanő az 1896. évi ezredéves országos kiállítás eredményeit köz­readó monográfia ötödik kötetében foglalta össze halászati és pásztoréleti kutatásait. Nemcsak a kontyos kunyhó felépítését és berendezését tárgyalta részletesen, hanem is­mertette a Túrkeve városából összegyűjtött pásztoreszközöket is, amelyeket a város címerével ellátott külön táblán mutattak be. Említést tett Túrkeve számadójáról, aki­nek képmását is közölte. 21 A fényes külsőségek közepette lezajlott ünnepségeket és az ezredéves kiállítás be­zárását követően sem feledkezett meg Herman Ottó a túrkevei Finta Miklósról: 1897 januárjában a kereskedelemügyi miniszter az ő javaslatára 100 forintnyi külön jutalmat adományozott a kiállítást megjárt gulyás számadónak. 22 Finta Miklós személyével azonban többet nem találkozunk Túrkeve irataiban. Alakjáról a képmáson, Herman Ottó naplóbeli feljegyzésein, 23 és az említetteken túl alig valamivel tudunk többet. 24 17 SZML Túrkeve Közig. ir. XVI. 140/1894. 18 Kupa Árpádról BALASSA I. 1971: és DANKÓ Imre: Kupa Árpád. Jászkunság 1961. VI. 171­173.; valamint ERDŐDYG. 1984.88. SZML Túrkeve Közig. ir. XVI. 140/1894., Túrkeve Képviselőtestületi Közgyűlési jegyzőkönyv 1896. 70/1659. sz. 20 LAMBRECHT K. 1933. 216-224.; Az ezredév. (Szcrk.:TARR László) Bp. 1979. 89. 21 Herman O. 1898. 678., 695-697., 718-722. 22 SZML Túrkeve Közig. ir. XVI. 140/1894. 23 BALASSAI. 1971. 184.; LAMBRECHTK. 1933.217. Annyi bizonyos, hogy Herman Ottó 1914-ben adatközlőit felsorolva a már meghaltak sorában említette. A túrkevei halotti anyakönyvből nem sikerült megbizonyosodni halálának pontos időpontjáról, ugyanis 1908. október 25-én jegyezték be Finta Miklós 70 éves (házastársa Hor­váth Julianna, apja néhai Finta Péter) halálát. 1912. április 21-én pedig a 69 éves Finta Miklós halálát (házastársa néhai Csikós Eszter, apja néhai Finta Miklós) anyakönyvezték. SZML Túrkeve halotti anyakönyve 328/1908. és 130/1912. 339

Next

/
Oldalképek
Tartalom