Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 3. (Szolnok, 1988)
TANULMÁNYOK - Nagy Márta: A karcagi görög templom ikonosztázionja / 21. o.
Szticháriont visel, rajta dalmatika, ami azonban nem fehér, mint az orthodox ikonográfiában szokásos. Orárionja azonos színű a sztichárionnal. Bal vállán átvetve viseli, de itt nem a jobb kezében tartja — mint szokásos —, hanem a balban, ezzel jelez a hívőknek egy-egy istentiszteleti cselekmény megkezdésére. Szent István nem tekint a nézőre. A fej megfogalmazása hasonlít Mihály arkangyaléhoz. A szimmetria és a középtengely kiemelése céljából mindketten kissé a Királyi ajtó felé fordítottak. A háttér drapériája - színétől eltekintve — hasonló a „Mihály arkangyal" táblán láthatóval. Az előtér sakktábíaszerű kőlapjait nem a perspektivikus rövidülés szabályai szerint festette meg a mester. Majdnem következetesen alkalmazta ezeket a kockaköveket a különböző táblákon. Megfesti a Királyi ajtó két felső ikonján („Örömhírvétel"), a fölötte elhelyezett „Utolsó vacsorá"-n és az északi diákonusi ajtó fölötti kerek ,,Az Úr látogatása Ábrahámánál"-ikonon. Eddig a kockakövek alkalmazásában a szimmetriára való törekvés figyelhető meg. „Az Úr látogatása... "-ikon szimmetrikus párján a déli diákonusi ajtó fölötti „Izsák feláldozása"-n nem tudta alkalmazni, ezért festette rá a déli diákonusi ajtó táblájára. „Szent István diákonus"-ikonja fölött az „Izsák feláldozása"-ikont helyezte el a mester, Izsák feláldozása ily módon mintegy „attribútuma" Szent István mártír voltának. „Izsák feláldozása" Diakonikonba vezető diákonusi ajtó fölött elhelyezett kép, Dél. Felirat nincs. Méret: 36,5 x 36,5 cm. A kompozíció középpontjában Ábrahám féltérdre ereszkedve, jobb kezében kardot tart, balját magasba emeli, melyről szépen elrendezett redőjű palliuma omlik alá. Tunikát visel. Ábrahám előtt térdel Izsák, kezeit mellén összefonja, fejét beleegyezően meghajtja apja felé. Nincs megkötözve, egész figurája azt tükrözi, hogy kész önként magára vállalni az áldozatot. Tunikája lecsúszott a vállairól, szinte félmeztelen. Mögötte a farakás, Ábrahám mellett kőedényben az áldozati tűz. Az angyalt a kép jobb felső részében gomolygó felhőkön festette meg a mester. A szép, kiegyensúlyozott kompozíció előterében növényzet, a háttérben távoli hegyvonulatok sziluettje bontakozik ki. Az Izsák mögött megfestett sziklatömbök hasonlók a „Jónás és a cethaf-ikonon megfestetthez. Az áldozatot önként vállaló Izsák Krisztus ószövetségi előképének tekinthető. Tehát, hasonlóan a Királyi ajtó alsó két ikonjához („Mózes az égő csipkebokorral" és „Jákob álma"), a két diákonusi ajtó fölött elhelyezett ikonok is az Örömhírvétel-Megtestesülés ószövetségi előképei. „Istenszülőa kisdeddel" Észak, 11/1. Alapképsor. Felirat: MHTHP 6E0Y 14 Méret: 104,5 x 50,5 cm (7. fénykép). Az álló Istenszülő bal karján tartja a gyermeket jobbjával átöleli. Az álló alakos Isten14 . • A táblákon látható feliratokat a rövidítések leioldásával közöljük. 28