Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 3. (Szolnok, 1988)
TANULMÁNYOK - Cseh Géza: Országgyűlési választási mozgalmak Jászberényben a kiegyezéstől a millenniumig / 87. o.
si haszonbérlettel nem lehetett összekapcsolni. Az antiszemitizmus gyanúját igazolja azonban az a tény, hogy a vágóhídi díjszedésre nem volt külön jelentkező és Weisz Salamon kérelmét elutasították. 1 A városban a Néppárt sem szervezkedhetett az 1890-es évek végén, mert e mozgalmat az egri egyházmegye élén álló Samassa érsek ellenezte. A jászberényi lakosság politikai aktivitása az évente ide látogató és képviselői beszámolót tartó Apponyi Albert fogadásában többnyire ki is merült. A képviselőt Hatvanban, ahol a jászberényi vonatra át kellett szállnia, küldöttség várta. Jászberényben diadalkaput készítettek számára, s az utcán díszes lovasbandérium kísérte végig. Délelőtt a főtéren nagybeszéd, majd a városházán ebéd, a polgármester és a plébános tósztja, adomázások, este fényes bankett volt évről évre a rendszeres program. A ragyogó pompa és a bandérium a dicsőséges régi idők emlékét idézte fel, elkápráztatva a lakosságot. Az ünnepségen való részvétellel a legtöbben le is tudták hazafias kötelességüket, a választásokon már csak kevesen jelentek meg. A millennium évével, a századforduló társadalmi és politikai viharaival azonban a csendes passzivitás korszaka lezárult. A későbbiek során a helyi politikai életben egyre inkább a magyarországi városokra általánosan jellemző tendenciák jutottak érvényre . SZML Jászberény város képviselőtestületi közgyűlésének iratmellékletei 135/1887. 106 Uo. 107 SZABÓ M. Századok 1974/1. 7. 120