Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 2. (Szolnok, 1987)

TANULMÁNYOK - Tolnay Gábor: Az 1920-as évek földreformja Szolnok megyében / 133. o.

területet is. A belterülethez közel fekvő 298 kat. holdas területet szándékoztak meg­szerezni, melyet azután az OFB a számukra meg is ítélt. A tiszai közép járás: A járás hét községből áll. Ezek közül egy — Kuncsorba — a redemptus községek sorába, a többi község a nagybirtok övezetbe tartozik. A házhelyrendezés során a járás községei közel ezer házhelyet igé­nyeltek, 2 a juttatás adatai szerint azonban 1.467 házhelyet kaptak. 3 Törökszentmiklós esetében mutatkozik nagyobb eltérés az 1935. évi mezőgazda­sági statisztika és a valóságos adatok között. Törökszentmiklóson házhely céljára 100 kat. hold földet juttatott az OFB. Ebből 50 kat. holdat a báró Harkányi Andortól megváltott területből a pusztakengyeli vasútállomás mellett, 50 kat. holdat pedig a pusztatenyői vasútállomás mellett a Léderer Sándor és Léderer Gyula birtokából a vasút és a kövesút által határolt részen. A már Rákóczifalván ál elmondott indokok alapján okolja meg az ítéletet Ken­gyel és (ma már) Tiszatenyő községek alapításának szükségességét. A pótösszeírások még több mint ezer házhelyigényt regisztráltak. Megítélésük szerint itt csak földsza­porítás céljából kértek házhelyeket anélkül, hogy szükségük vagy módjuk lett volna házat építeni. A járás területén mindössze egy nagyobb területű kishaszonbérlet volt Tiszapüspöki területén. 1922. augusztus 22-én kelt egy jelentés a községi elöljá­róság tollából, amelyben jelentik, hogy a községben alakult egy bérlőtársaság, amely 67 tagból áll és a szatmári káptalantól bérbe vett 997 kat. hold 800 n.öl nagyságú in­gatlant, amelyet az OFB is jóváhagyott. A bérlők közül 20 kat. holdnál nagyobb bér­lete tíz tagnak volt, ezek bérletének összterülete 316 kat. hold 800 n.öl. 20 kat. hold­nál kisebb bérlete 57 tagnak volt, ezek bérlete összesen 681 kat. hold. itt valójában nem „kishaszonbérletről" van szó, hiszen annak két kat. holdban maximálták a felső határát, de a kisbirtokosok erősítését szolgálta ez a megoldás is, ami tulajdonképpen célja volt a törvénynek. 116 A földjuttatás mértéke a járás területén majdnem elérte a járás össz­területének a 8%-át és meghaladta a szántóföld 10%-át. Kuncsorba községben két dolgot kell megemlíteni: az egyik a megváltás, illetve a juttatás mértéke, a másik a járadéktelkek ügye. Az egyik OFB-ítélet tulajdonjog átru­házásokról döntve megnevez egy ííí. összeírási jegyzék 19. tételszáma alatt 3200 n.öl területű juttatást kapott egyént. Tehát Kuncsorbán legalább 19 fő kapott földet, de bi­1U SZML Tiszaszentimre jkv. 128/1404/1921. kgy. sz. 112 OL K-184 1921-29-59.735/92.640. 113 1935. 99. köt. 173. 114 SZML Rákóczifalva közig. ir. Az 1.703/1922. sz. iratban az OFB 17.903/1924. számú ítélete. 115 SZML Tiszapüspöki közig. ir. 1.523/1922. 116 1920. évi XXXVI. t.-c. (Magyar Törvények, 1920. évi törvénycikkek) Bp. 1921. 230. 153

Next

/
Oldalképek
Tartalom