Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 2. (Szolnok, 1987)

TANULMÁNYOK - Szabó Lajos: Megélhetőség Kisújszálláson a XVIII. század második felében (Conventiók, bérek, jövedelmek) / 29. o.

1815:1 -tol 1/4 rész véka búza „ha csak az isten különös szűk és terméktelen esztendővel nem fog meglátogatni, a tavalyitól pedig 1/4 rész búza és egy sor tej." 1816:1-től 1/4 véka búza és 1 sor tej. A conscriptió felhasználásával és a borjúpásztorok számának ismeretében kiszámítható, mennyi gabona bevételhez jutottak a borjúpásztorok, s következtethetünk évi bérük összegére. Ezek szerint egy borjúpásztor 1780-ban 17 véka, 1790-ben 14, 1811-ben 19, 1816-ban ugyancsak 19 véka búzát (ill. gabonát) kapott bérként, aminek pénzben kifejezett értéke (a XV1I1. sz. utolsó negyedének átlagárában) 9-10 frt, a ,,sor tej" haszon pedig 15-20 frt. Együtt: 24-30 frt. Kondás (kanász): 1792:1 sertéstől 6 kr és 2-től 1 kenyér. 1794:1-től 6 kr, ha 400 sertésnél több, 3-tól 1 kenyér, azon alul 2-től egy-egyet. 1813—1815:1-től 6 kr, „és az egész nyáj őrzésétől a maga gazdasága ád 3 köböl búzát, úgy, hogy sem a gazdaságnak többet Ígérni, sem pedig a nyáj kondásoknak többet kérni ezen meghatározott bérnél szabad nem lészen". Csürhés: 1792:1 sertéstől 3 kr és 4-től 1 napi tartás. 1813: ,,A csürhéseknek kész pénz fizetést minden sertéstől 6 kr-nál és egy itce búzánál többet adni szabad nem lészen." 1814-1815:4 vagy 5-től 6 kr + 1 itce búza. A kondás pénzben kifejezett esztendei bére, kenyérrel együtt: 60-70 frt, a csürhésé ennél kevesebb. A pásztoroknál figyelembe veendő még az a kedvező lehetőség, hogy — bár tanácsilag nyilvántartottan — saját állataikat is őrizhették, amely külön hasznot eredményezett számukra, s bérüket gyakorlatilag megnövelte. 1773ig bocskornak való bőrt adtak a pásztoroknak, és a korszak folyamán ,,szolgálattyokért megengedtetik, hogy se kenyeret, se pénzt ne fizessenek, ezen kívül a helység közönséges szolgálatytyától mentesek legyenek: kivévén a királyi szolgálatokat, melyeket, mint más lakosok úgy is végezni tartoznak."28 Otthon lévő feleségeik némi részesedést kaptak a köztulajdonúhatárhasználatából (dinnyeföld, maradéknád-vagy sásnyilas). Megélhe tőségük biztosítottnak tekinthető, egzisztenciális boldogulásuk beleütközött a redemptionális viszonyok korlátaiba. Közöttük így is akadtak tehetősebb számadó pásztorok (pl. Pusztai János és Nagy Pál gulyások, Sas István szilaj-csikós, Söprönyi János tehéncsordás, Kerekes István kospásztor, Ágoston Gergely, Deme Péter, Rácz Péter, Nyári Ferenc, Szabó Mihály, Monoki János nyájjuhászok). A szolga-, napszámos- és pásztorbérek felvázolásán túl, hasonló tömörséggel kell szólnunk a helység szolgálatában állók javadalmazásáról, hogy a korszak emberének megélhetőségi gondjai és örömei egészként, teljesebben táruljanak fel előttünk. Uo. Közig. ii. 315. Capsa H. Fasc. 4. 1795.

1. 1-tó'l vezetve a pásztorokról. Juhászbérekre vonatkozó részletes adatok még: FAZEKAS Mihály: Kunmadaras juhászata. Karcag, 1979. 49