Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 2. (Szolnok, 1987)

ADATTÁR - Papp Izabella: Görög kereskedők a Jászkunságban / 303. o.

„Én N. N. Esküszöm az egy élő Istenre, Ki egy állapottyában, három Személyében, Attya, Fiú és Szent Lélek tellyes Szent Háromság egy Istenre, Boldogságos Szűz Má­riára, és Istennek minden Szentéire: Hogy én minekutánna magamot az Fölséges Austriai Háznak egyik örököss Birodalmában, ugy mint ezen Nemess Magyar Ország­ban le helyheztettem volna, az Török Jobbágyságnak, melyben születtem, tellyesség­gel ellene mondok, ellemben pedigh az Fölségess Austriai Háznak Hivségére életemnek egész Folyásában magamot, és Maradékimot le kötelezem, igirem is ezen Esküvésem­nek erejével, hogy mind azokot, mellyekkel egy hiv Jobbágy maga Királyához, és Or­szágához tartozik, ha szükség, Véremmelis bé teilyesiteni fogom. Isten engemet úgy Segéllyen, és minden Szentek." Első alkalommal 1773. novemberében írják össze azokat a kerületben élő ke­reskedőket, akik hűségesküt tettek. Helységenként ez a következőképpen alakult: 31 JÁSZBERÉNY Andreas Kristoff Ladislaus Hadzi Demetrius Kristoff Joannes Fekete Joannes Juhász Bernardus Kristoff Petrus Marczaí Antonius Bosnyák Stephanus Marczal Michael Nestor Daniel Demeter Thomas Petrovics HALAS Demetrius János Theodorus János FÉLEGYHÁZA Joannes László Joannes Marko Georgius Fóti LADÁNY Joannes Molnár ÁROKSZÁLLÁS Constantinus Juhász APÁTI Michael Juhász Joannes Democsola Georgius Nicola KARCA GÚJSZÁLLÁS Joannes Szappanos Theodorus Kondoross KÍSÉR Georgius Pap Joannes Pap FÉNYSZARU Thomas Zsigmond KISÚJSZÁLLÁS Michael Miklós Stephanus Toborics Antonius Constantin 313 30 SZML Jaszkun Ker. Közig. ir. D. Capsa IX. Fasc. 4. No. 5. 31 Uo. A felsorolásban a neveket az eredeti latin nyelvű összeírásnak megfelelő írásmóddal közöl­jük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom