Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 2. (Szolnok, 1987)
ADATTÁR - Benedek Gyula: Okmányok Külső-Szolnok vármegye XVII. századi történetéhez / 253. o.
19. Mezőtúr megszállásának engedélyezése 1699. augusztus „A Kállay-család, nagykallói Kállay Ferenc, János, István és György adjuk emlékezetül mindeneknek, akiknek illik ez levelünk rendében, hogy Nemes Heves és Külső-Szolnok vármegyében lévő Tur nevű városunkban lakozó szegény taksás 1 embereink jövének élőnkbe s alázatos kérelmük által jelentették, miképpen ők az elmúlt esztendőkben és háborús üdőkben, elsőben a keresztenségnek természet szerint való ellenségitől megbántódott és el nem pusztult állapottal lévén, azután pedig az hadaknak szüntelen alá és feljárásokkal 2 és rajtok megszállásokkal utolsó szegénységre és pusztulásra jutottak vala. Kényszerittettek vala azért, más biztonságosabb és csendesebb helyre venni magokat, továbbvaló megmaradásokra nézve, azhol is mindeddig laktak. Mármost pedig ismét haza, megnevezett Tur városunkba lakóhelyeikre szállani akarnának, instálnak azon, hogy azmig helyeikre helyezhetetnének magokat, addig való szabad esztendőt 3 engednénk nékiek. Azután pedig esztendőnként adandó bizonyos taksára bocsájtani méltóztatnánk. Mely abbeli alázatosan tett kérelmüket megtekintvén, az mostani folyó, alább megirt esztendőbeli — számunkra jövő — adófizetéseket elengedtük. Az következő uj esztendőtől pedig úgymint 1700. esztendőtől fogvást, (folytonosan, de mindazonáltal a mi elhatározásunkig) száznegyven magyar forint taxára bocsájtottuk ugy, hogy szabad korcsmájuk, mészárszékjük és minden névvel nevezendő dézsmájoknak mentessége legyen. Értvén ehhez a szabadsághoz mind az örökös, mind pediglen az megtelepedendő jövevényeket is, oly feltétellel mindazonáltal, hogy az új esztendőt véve időpontként, egyszer és egyszerre, az megnevezett összeget minden halogatás nélkül, panyolai házunkhoz, helyünkhöz hozni tartozzanak, bocsájtottuk. Azmely dologban ezeket a betűket a nagyobb megerősítés és bizonyság céljából, a mi saját kezünk aláírásával és pecséttel történő hitelesítéssel kiadni és elismerni engedtük. Kelt a mi panyolai lakóházunkban 1699. augusztusban Kállay Ferenc, Kállay János, Kállay István, Kállay György." A taksával — meghatározott pénzösszeggel - a hódoltsági területen élő jobbágyok a jobbágyi szolgálatokat váltották meg, amelyeket általában objektív akadályok miatt nem lehetett teljesíteni. 'Ez utalas az 1690-1699 között folyt török utóvédharcokra, amelyek a „senki földjén", a Tiszavonal és a Várad-Gyula-Arad irány közötti területen különösen élesek és kegyetlenek voltak. A szabad esztendő mentességet jelentett a taksafizetés alól. 'Panyola ma Szabolcs-Szatmár megyében van, a Szamos keleti partján, Mátészalkától északkeletre kb. 10 km-re. 281