Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 2. (Szolnok, 1987)

TANULMÁNYOK - Tolnay Gábor: Az 1920-as évek földreformja Szolnok megyében / 133. o.

„Kisújszállás rt. város polgármesterének jelentése szerint Frenkel Sándor megváltást szenvedő a tőle megváltott ingatlanoknak a jogosítottak részére való birtokba adását megtagadta. Hogy a nevezett ellenszegülő megváltást szenvedővel szemben a törvényes lépések megtehetők legyenek, szükséges azoknak a jegyzéke, akik a kérdéses megvál­tott ingatlanokon nyertek elhelyezést. Megkeresem ennélfogva Szűcs Jenő műszaki ta­nácsost ezen jegyzék sürgős megküldése iránt." 141 2.326/1925. szám alatt a vármegyei ügyészség is eljárt ez ügyben. Még egy ügyrendi fordulatot érdemes feljegyezni a Kisújszállás városban történ­tekről. Ez pedig a végrehajtás ellenőrzése. Az OFB-ítélet után az OKH műszaki apparátusa elkészítette az ítélet alapján a ki­osztás térképét és végrehajtotta azt. Ezután felküldtek a kiosztási térképet és a kiosz­tási földkönyvet hitelesítésre az OFB-hez. A hitelesített anyag egy példányát az OFB magánál tartotta, a másik példányt az illetékes telekkönyvi hatóság, a harmadikat az OKH és rajta keresztül a LEBOSZ kapta, végül egy példány az illetékes elöljáróság bir­tokába került. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy ez csak a „kiosztási földkönyvek" 142 és a „kiosztási térképek" 14 ^ hitelesített példányaira vonatkozott. A végrehajtás és birtokbavétel után az OFB a 75.200/1928. LM. számú rendelet 58. §-a alapján kiküldött egy bírót, hogy azokon a helyeken, ahol a megváltott ingat­lanok műszaki munkálatait már hitelesítették, tartson a helyszínen tüzetes vizsgálatot annak megállapítására, hogy a hitelesítés óta milyen változás állt be a kiosztott egyes földrészletek birtoklásában. Az eljárás folyamán a kiküldött bíró a helyszínen föld­részletről földrészletre járt a helybeli hatóság küldöttje és a birtokban levő földhözjut ­tátották választmányi tagjaival, s a helyszínre rendelte a reformföldeseket is. A hely­színen megállapította - az érdekeltek meghallgatása után -, hogy kik vannak birtok­ban és a birtoklási viszonyban kiknél állt be változás. Mindez részben a telekkönyvezés előkészítésére is szolgált. Ezt az eljárást Kisújszálláson 1932. június 2-án du. 4 órakor kezdte meg dr. Ba­kóczy István, az OFB kiküldött bírája. Ekkor határozta meg, hogy melyik napon lá­togatja végig a kiosztott területeket, amelyeket Weiszbrunn Adolftól, Gombos Lipót ­141 SZML Kisújszállás közig. ir. 1.480/1925. i 142 A kiosztási földkönyvet nagybirtokonként, illetve más összefüggő területenként kellett felfek­tetni, amelyből a kiosztással kapcsolatos minden lényeges kérdésre választ lehetett kapni, ami egyrészt a kiosztás, másrészt a későbbi adózás szempontjából fontossággal bír. Rovatai: össze­írási tételszám (egy római és egy arab számmal jelölve), térképi sorsolási szám, az új tulajdonos vagy haszonbérlő neve, a kiosztott terület parcellájának művelési ága, a terület nagysága négy­szögölnyi pontossággal, a megváltási ár vagy a haszonbér összege aranykoronában, a kataszteri tiszta jövedelem aranykoronában és aranyfillérben, a megváltási ár, illetve haszonbér a kapott terület után. 143 ­Három méretaranyban készült terkep a kiosztás során: a) 1:76000 Ez egy község határvázlatát tartalmazza. b) 1:28800 Az előbbinél részletesebb térkép, ebbe már bejelölték a részletes kiosztási térkép jeleit is, körülhatárolva annak szelvényeit. c) 1:1440 Ez a mérnök munkatérképe, amelyre az egyes parcellák, azok helyrajzi számai, tu­lajdonosának neve, a kiosztási földkönyv sorszáma is be volt jegyezve. 157

Next

/
Oldalképek
Tartalom