Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 2. (Szolnok, 1987)

TANULMÁNYOK - Szurmay Ernő: Szolnok város közművelődésének története a megyeszékhellyé válástól az első világháborúig / 113. o.

sége, a földesúri — adott esetben a kincstárnak járó — szolgáltatások, megyei adók, az állattartáshoz nélkülözhetetlen legelők bérleti díja, az átvonuló katonaság ellátásának költségei, egyéb, készpénzes térítést igénylő ráfordítások állandó nyomasztó terhet jelentettek. A pótadó mértékének szinte állandó emelése pedig ismét a polgárok terheit növelte. Ebből is fakadt bizonyos ösztönös, sokszor a garasosságig menő viszolygás minden újabb anyagi terhet jelentő vállalkozástól, új kezdeményezéstől.. Bár az eddig vázoltakból tükröződő ellentmondásosság tovább kísérte a város életét, a kor szükségletei által követelt fejlődést nem gátolhatta meg. Alig két évvel a megyeszékhellyé válás után felépült az új megyeháza. Újabb pénzintézet települt Szolnokra, új lakó- és középületek sorjáztak a most 100 éve átadott városháza szomszédságában. A város legszebb utcájában, az egykori Molnár utcában ipartestületi székház, nagyvárosi méretű szálloda, a tulajdonos vagyoni helyzetéről tanúskodó mutatós lakóházsor épült. A millennium évében, 1896. november 19-én átadták rendeltetésének az úri kaszinót. Kiépült a város kövezett főutcája a vasúti Indóháztól a Tisza-hídig, s 1883-ra kikövezték a Szolnokot az Alfölddel összekötő „tengelytörő" szandai töltést is. Elkészült a város újabb rendezési terve. A megismétlődő kolerajárványok halaszthatatlanná tették az artézi kutak fúrását, később — a villanyvilágítás bevezetését követően — vízmű létesítését. Az új megyei kórház megépítésével végre emberi körülmények között kezelhették a megye és a város betegeit. A jeges árvíz által súlyosan megrongált tiszai fahíd helyén 1910-ben ott ívelt a kor egyik legszebb ilyen típusú műszaki létesítménye, az új közúti tiszai vashíd. Nyolc vízi- és három gőzmalom őrölte már a környék gazdáinak gabonáját. Három gépgyár, egy szeszgyár, s nyolc fűrészmalom működött már. Ezekben az üzemekben formálódott az a szolnoki munkásosztály, amely majd a századforduló tájékán mutatja meg először erejét. A város lakossága az 1880. december 31-i állapot szerint 18.277 főt tett ki. Tíz év alatt 2.430 lélekkel gyarapodott. Megközelítőleg a lélekszám 1%-a dolgozott értelmiségi munkakörben. A 42 pedagóguson kívül 19 ügyvéd, 10 orvos, 3 gyógyszerész működött a városban. Ha a MÁV forgalom 88 hivatalnokát, a Járműjavító mintegy 25 műszakiját, a postánál, ill. a különböző üzemekben, nagyobb kereskedésekben, a két bankban és a közigazgatásban dolgozó hivatalnokokat is ebbe a kategóriába számítjuk, az értelmiség számát mintegy 350-400 főre becsülhetjük. A kereskedők és iparosok együttes létszáma 708 volt. A fizikai dolgozók számára az egyletek tagjaira vonatkozó adatokból következtethetünk. A MÁV-alkalmazottak és -munkások betegsegély ző egyesületének 580 tagja volt. A szolnoki iparos ifjúság önképző és betegsegélyző egyletében 56-an, az iparosokat és kereskedőket segélyező egyletben 47-en tömörültek. A 328 tagú szolnoki ipartársulat által fenntartott 3 osztályos ipariskolába 295 ipari tanuló járt. Nincs számszerű adat a fűrésztelepen foglalkoztatott munkásokról, sem az alkalmi munkákból élő vagy éppen munka nélkül tengődő ún. napszámos rétegről, sem a parasztgazdáknál alkalmazott cselédekről, jóllehet ezek a kategóriák jelentették a népszámláláskor számba vett 9.026 férfi lakos többségét. (Természetesen a népesség kb. 50%-át a gyermek- és iskoláskorúak, valamint az idősek alkották.) Ugyancsak „számon kívül" maradtak az úri családoknál, kereskedőknél, iparosoknál, nagygazdáknál alkalmazott belső női cselédek. A 9.251 kereső nő többsége közülük került ki. 114