Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 1. (Szolnok, 1986)

ADATTÁR - Cseh Géza: Széchenyi István 1845. évi propagandaútja a Tiszavidéken / 325. o.

hatatlanul fizetendjük. Továbbá nyilvánítjuk, mikép arra fogunk törekedni, hogy ezen kötelezéshez és szerződéshez minél több érdeklett birtokos járuljon; fentartván ma­gunknak, hogy ugy a fizetni vonakodó lekötelezetteken, mint a jelen szerződéshez járulni vonakodókon, de a czélba vett munkálatok után bármi haszonban részesülen­dőkön, magunkat kármentesítendők, az illető költségeket a törvény értelmében meg­veendjük. Kijelentjük s megállapítjuk végre azt is, miszerint ezen kötelezéshez járulni vonakodókat azon előnyök és jótékonyságokban nem részesitendjük, mellyek a vál­lalkozókra s lekötelezettekre a kormány hozzájárulása, részvétele, előlegezései vagy bárminemű kedvezményei által háromolhatnak, vagy a vállalkozók egyéb intézkedései folytában előállhatnak. c, Feladásul tűztük ki magunknak a Tiszavölgyrendezés költségeinek az érdek­lettekre nézve minél kedvezőbb föltételek megszerzése céljából mindent, a mi tehetsé­günkben áll, elkövetni... 4; Miután kételkedni sem lehet, hogy e szerződvény elfogadásához számosan járulnak, erre támaszkodva s a dolog siettetése végett ajánltassék ezen ügy ő cs.kir. Főherczeg­ségének a Nádornak további kegyes pártfogásába, mellynek dús sikereit a nemzet fél­évszázadon keresztül élvezi s hálás ragaszkodásával viszonozza. Egyszersmind kéres­sék meg gr. Széchenyi István ő nmlga, hogy ezzel megtoldva a közhazának tett és a nemzet emlékezetében örökre élendő szolgálatait, folytatva más részben e nagyszerű ügy iránt tanúsított megbecsülhetetlen részvétét, a jelen társulati tanácskozásokból kiemelkedett végzéseket vinné meg ő cs.kir. Felségének, s terjesztené legmagasb szine eleibe mind azon itt fölebb elésorolt kérelmeket s reményeket, mellyek az ügynek ő császári királyi Felsége által leendő gyámolitásához kapcsoltatvák. Kéressék meg to­vábbá ő nmlga arra is: méltóztatnék ő Felségénél a kincstárnak és közállománynak ezen vállalatba méltányossághoz és igazsághoz mért részvétét kieszközleni; egyszer­smind felemlíteni azon készséget, mellyel mind ezen központi összejövetel alkalmakor mind tiszai útjában minden lépéseiben találkozott; valamint azon örömteljes viszhan­got is, mellyet a kormány kezdeményezése az illetők kebleiben felkeltett; végre fel­hozni ő cs.kir.Felségénél ezen egész vidéknek mindinkább hanyatló minden tekintet­ben szomorító állapotját, melly akár a földmíves és marhatenyésztő néposztály erejé­nek folytonos csökkenését, akár pedig ezen országrésznek az elemek mostohasága ál­tal okozott népességfogyását vegyük tekintetbe, nemcssak minden hazafiban méltó aggodalmakat kelt fel, hanem a közállomány figyelmét is legnagyobb mértékben hív­ja fel. Egy úttal kegyeskednék ő nmlga magának a legfelsőbb helyen arról bizonyos­ságot szerezni: valljon a társulat jelen megállapodásai nyomán, ugy az egész vállalat mind belszerke­zetének kellő elrendezése, mind pedig elegendő vagyonnal biró birtokosoknak az emlí­tett szerződéshez járulása után, milly föltételek s minő egyéb módok mellett lehetne remény a szükséges pénzerő megszerzéséhez? 5. A vállalathoz megkívántató pénzösszveg, miután eddig csupán a Tisza folyamra készült terv s költségvetés szolgálhatott alapul, az alakulandó társulat azonban a Ti­szával kapcsolatban levő folyókat is szabályozandja, hozzávetőleg hat millió pengő forintban mondassék ki. 6. Kéressék meg végre elnök ő nmlga, miszerint a már keletkezett szabályozó társu­latokkal ezen számos példányban kinyomatandó jegyzőkönyvet és kíséretében kötte­340

Next

/
Oldalképek
Tartalom