Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 1. (Szolnok, 1986)

ADATTÁR - Botka János - Papp Izabella: A Jászság földművelésének leírása 1776-ban (Molnár Ferenc tanítása a gazdaságról. Adatok a jászkun mezőgazdasági társaságok történetéből.) / 279. o.

VIII. Meg kell azomban a Szántás módjárúl érteni aztis, Először, hogy az Ap­róbb, vagy Nagyobb borozdákra, s hajtatásra való Szántás abban áll, ha a Csoroszlyá­nak élit killyebb, vagy belly ebb igazgattyák, a tsoroszlya ékeket, innen vagy túl vervén, úgy mindaz által, hogy a kemény földben, és gyepben, a Csoroszlya hegye, egy Lineán állyon a Vas oromjával; a puha földben pedig lehet killyebbis ereszteni, mert a puha földben olly erővel nem esik a Szántás, azt tudjuk. Másodszor: Az Anya Szarvánn áll leg nagyobb ereje a Szántásnak, a lágy és Sipákás földben, és akkor, hogy a vas a föld­bűi ki ne vetődjék, az Anya Szarvára, ugyan reá kell a Szántónak egészsz erejével ne­hezedni. IX. Jó volna egy taliga Után két ekét alkalmaztatni, és egyszer s.rnind két boroz­dát, s hajtatást hasíttatni, ha középen a Szántó az hátulsó Ekének Gerendellyétűl meg maradhatna. Ennek tsak a volna az haszna, hogy egy ostoross Gyermekkel, és egy ta­ligával kevesebb kellene; de-bezzeg nagyobb volna ennek a baja, mert vonó erőis, Ugyan tsak két eke Után a kemény földben, és Ugarban duplássan kellene, a fordú­lásbanis nagy volna a baj, és a vonó marháknak s Ekéknek gongyai mégis térhessek volnának két Béresnek, és egy ostorosnak. Ebben tsak maradjunk mi az Ország Szo­kása mellett, és egy Ostorosért s egy taligáért a Szántásnak Szerentséjét ne vessük Kotzkára, és bizontalan Mesterségre. XX. SZAKASZ* A jövendő Üdőnek ártatlan, és természeti Jeleirúl: I. Essőt jegyeznek ezek: 1° Ha reggel a Nap Meleget Süt. 2° Ha a Szamár, hátát az földhöz dörgöli. 3° Ha Sok Pókhálló látzik. 4° Ha az ökör, a Szőrét viszsza nyaly­lya. 5 Ha az ökör az égre ásít. 6° Ha a Matska első Lábaival igen mossa a fejét. 7° Ha az eb hasa korog. 8° Ha a jószág Ernyő alá Siet. 9° Ha az Harang Meszsze hallik. 10° Ha a korom igen hull. 11° Ha a Gém reggel zajog. 12° Ha a fetske a vízhez tsap­kod. 13° Ha az Hegyek füstölögnek. 14° A Legyek Szádot, és Szemedet, mennél jobban esik, annál nagyobb essőt várjj. 15° Ha a Disznók holmi tsutakkal futkosnak, s el vetik. 16° Reggel a verebek ha igen tsiripolnak. 17° A Nap fel költiben ha Igen Nagy, vagy: Nagyon Süt. 18° Ha a Vakondak igen túr. II. A Tiszta üdőt: 1° Ha a varjú reggel zajog. 2° Ha reggel vízbűi, vagy földbűi feír pára mégyen. 3° Ha a Nap körül tiszta ... Udvar látzik. 4° Ha az Héjják az égen jádzonak. 5° Ha az Apró legyek estve felé Seregessen gyűlnek. *Az 20-dik Szakaszra.,­Már ezen Punctumis (: valamint ezen második résznek első punctuma :) az T. N. Districtusok által expungálva vagyon.; Ezen alkalmatossággal másodszorra elől vétetődvén az ... Házi és Mezei örököss Calendarium, amely iránt ezen Societaásnak az az Observatiója: Mint hogy a Szántás vetés, és más akár mely paraszti munka eddig nem Calendáriumhoz; hanem az üdőnek járássához alkalmaztatott, azért ezen Societás ennek utánna is, hogy minden Oeconomicalis Dolog az üdőnek folyamattyához alkalmaztassék, nem pedig az Calendariumnak meg Csalható mutatásához Csalhatatlanabnak ítili, igy azon Calendarium Simpliciter félre tétetik. 317

Next

/
Oldalképek
Tartalom