Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 1. (Szolnok, 1986)
TANULMÁNYOK - Botka János: Az agrárproletáriátus kialakulása a Tiszazugban / 145. o.
alapján jelentős számú csépai, kunszentmártoni, szelevényi lakosnak volt kezelésében majorsági terület (majorsági zsellérbirtok), ezen lakosság körében az említett földek hovatartozása, megváltása okozott sok bonyodalmat. Ezekre a földekre a pátens olyan határozatot hozott, hogy csak az örök időkre kötött szerződéses birtokok voltak megválthatók, de csak önmegváltással. A többi terület a földesúr tulajdonába kerülhetett. Az önmegváltás súlyos anyagi terhek vállalását jelentette. 1870-re a szelevényi majorságok parasztjaiból mégis 178 szelevényi, 29 csépai, 62 kunszentmártoni választotta a felszabadulás ezen nehéz útját s szabadult meg a sokféle földesúri kötöttségtől. Sokakat azonban az uraságok mindenükből kiforgattak, elszedték földjeiket és szőleiket. 30 Mikorra az állam 1896-ban végleg felszámolta a majorsági zsellérviszonyt, a Tiszazugban már felmorzsolódtak a feudális kötöttségek ezen formái. Az 1848-as törvényeket követően a birtokviszonyok terén történt változások a Tiszazug agrártársadalmának szerkezetét döntően nem módosították. Az általunk kutatott 5 jobb ágyközségben 1851-ben a szántóterület 75,2 %-a volt földesúri kezelésben, 24,8 %-a pedig telki állományban. Egész kevés eltéréssel a birtokrendezések után is megmaradt ez az arány. A vidék területének nagy része tehát - a régi úrbéres és majorsági falvak esetében is — a nagybirtokosok kezén maradt. A XIX. század közepén a Tiszazug jobbágyközségeiben 54 száz holdon felüli nagybirtok volt. E birtokok közel 14000 kat. hold művelt szántóterülettel rendelkeztek. Az 5 községben a birtokrendezések idején 508 negyed vagy ennél nagyobb telekkel rendelkező család és 1067 zsellércsalád élt. 32 Csépán ekkor az 573 kisbirtokos nemes szinte tenyérnyi földön gazdálkodott. Még tovább élt a nemesi önkormányzat, de a túlnépesedett község gyors elszegényedésének nem lehetett útját állni. (Egyes nemesi jogait még 1889-ig gyakorolta). 33 Kunszentmártonban a redemptiot megelőzően megindult szabadparaszti fejlődés megtorpant, a viszonylagos önállóság a feudális környezetben csak korlátozott lehetőséget biztosított. S mikorra 1876-ban megszüntetik a jászkun kerületeket, ez a település is sok tekintetben osztozik a volt úrbéres falvak sorsában. 1854-ben 1194 birtokosa közül csak 535 rendelkezett 1/4 teleknagyságnál nagyobb területtel. Az egy lakosra jutó nagyjószágállomány (ló, tehén, ökör) pedig 0,86-ot tett ki. Ugyanez a szám Csépa és a jobbágyközségek esetében 0,32, illetve 0,53 volt. Formálisan megszűnt a feudalizmus, eltűntek a régi kötöttségek, ugyanakkor a családok többségének egyáltalán nem lett földje, vagy csak annyi állott rendelkezésére, amennyiből megélni nem volt képes, így megteremtődött a vidék lassan kapitalizálódó, tőkeszegény nagybirtokai számára az olcsó munkaerő. Amikor tehát a tőkehiánnyal és a válsággal küzdő gazdaságok csak részben voltak képesek birtokaikat saját 30 Uo. 160-161. 31 PALUGYAI 1.1854. 32 Uo. 33 BOTKA J. 1977. 179. (Egyházi kegyúri jog.) 34 PALUGYAII. 1854. 154
