Zounuk - A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 1. (Szolnok, 1986)
TANULMÁNYOK - Oroszi Sándor: A karcagi közbirtokosság szervezetének változása és szerepkörének módosulása a város gazdálkodásában / 129. o.
A századfordulóra (1895-től 1902-ig) kiosztották a réti földeket, azaz a közbirtokosságnak mintegy 25.000 kh-as legelőjét. A felosztás részletei nem tartoznak tárgyunkhoz, a korabeli eseményekből csak néhány dolgot emelnénk ki. Az osztás előkészítéseként 1891-ben mindenkinek a tényleges birtokát új öszszeírási könyvbe vezették be. A korábbi közbirtokossági területekhez még — a 800 kh-nál nagyobb — iskolaföldet is visszaváltották, ezzel is növelték az osztási alapot. Az osztókulcsok meghatározásán kívül gondoskodtak arról is, hogy mérnökökkel osztályoztassák a réti földeket. A meghatározott ún. becsholdak (amelyek természetbeni területe 1800 négyszögölig terjedhetett) és az osztókulcsok egymáshoz rendelésében, a végleges arány kialakításában több bírói ítéletre is sor került, amíg mindenki megkapta birtokát. Az ötnél kisebb osztókulccsal rendelkezők, az ún. kiskulcsosok földjének kiadását előbb 80 öles, majd 40 öles dűlőkben határozták meg, míg a többiek jórészt 320 öles dűlőkben kapták meg földjüket. Akiosztás során a város körül 700 kh-at, a leendő csatornák helyét (kb. 170 k.holdat), a Kölesgát környékét és a Zádor-erdőt megtartották közös tulajdonban. A közlegelőn lévő közbirtokossági kutakat az új tulajdonosoknak meg kell váltaniuk, egyéb vagyontárgyakat (meglévő csatornákat, gátakat stb.) nem adtak egyéni tulajdonba. A város körül meghagyott 700 kh-ból 300 kh-t egy létesítendő földműves iskola céljaira ajánlottak fel. A döntést főleg a kisebb birtokosok ellenezték, de ä többség akarata érvényesült: „a nagy többségnek, ezen városunk culturális felvirágozását megállapító nemes kívánsága elől elzárkózni annyival kevésbbé lehetett, mert eltekintve attól, hogy a földmíves iskola első sorban, épen az azt ellenző kisebb és legkisebb birtokosok előnyére szolgál, mennyiben épen ezek nem képesek szerény anyagi helyzetük miatt, gyermekeiket az okszerű gazdálkodás végett, idegen helyen lévő földmíves iskolába küldeni." Az iskolának juttatott területen kívül 400 kh-t vályog-, tégla- és cserépvető, takarmánylerakó, temető és aprójószág-legelő céljaira hagyták közös tulajdonban. A legelőt illetően úgy határoztak, hogy „csordajárás és legeltető társulatok" alakítását nem engedik meg. Az indoklásban olvashatjuk: „a tapasztalás azt mutatja, — miképpen Karcagon is a rétosztálynál kihagyott csorda járással történt —, hogy vagyon közösségben élni senki sem lévén köteles, - az ilyen társulatok pár év alatt felosztanak s a közös területet felosztják.' (Az említett rossz tapasztalatra vezető „Réti Társaság" mintegy 1000 kh-on működött néhány évig.) A közbirtokosság kimondta a Zádor-erdő kiirtását, földjének felosztását is, de azt a szolnoki törvényszék megtiltotta. Figyelemre méltó, hogy az 1879. évi erdőtörvény rendelkezéseire való hivatkozáson kívül az érvek között szerepelt az alábbi is: 37 , , , , KISS József: A tőkés agrárfejlődés foka es néhány vonása Szolnok megyeben a millenium évtizedében. Századok 1961. 609. 38 SCHEFTSIK György (szerk.): Jász-Nagykun-Szolnok vármegye múltja és jelene. Pécs, 1935. 347. 39 A szolnoki kir. törvényszék 925/1893. P. számú ítélete (Továbbiakban: A Szolnoki kir. törvényszék...) Nyomtatásban megjelent: Szolnok, 1893. 4. 40 Uo.6. 41 KISSJ. 1968. 137. 135
