Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 23. (Szolnok, 2008)
ADATTÁR - BENEDEK GYULA: Külső-Szolnok vármegye 1258–1569
lay-család levéltárában ugyanis - 1317-1321 között - nyolc olyan oklevelet találtunk, amelyek Dózsa bihari és szabolcsi ispánt a felsorolt öt vármegyében „a király által kirendelt különleges bírónak /vicejudex speciális/" is titulálja. Nem derül azonban ki, hogy melyik királyt szolgálta: IV. Bélát vagy V. Istvánt? Ez pedig valamiféle kettős hatalomra utal. Itt sajnos megint abban a helyzetben vagyunk, hogy egyetlen olyan oklevelünk sincs, amelyet Külső-Szolnok tisztségviselői adtak volna ki, vagy olyan, amelyet valamelyik király adott volna ki Külső-Szolnok vármegye tisztviselőinek. így a kérdést bizonyossággal eldönteni ez esetben sem lehetett. IV. Külső-Szolnok megye kiterjedése és településhálózata A „nagy" Külső-Szolnok60 időszakában /1262-1390/ A vármegye a létrejöttét követő másfél évszázadban - ősi, eredeti kiterjedésével - az ország közepes nagyságú vármegyéi közé tartozott. Néhány más vármegyéhez hasonlóan földrajzilag nem alkotott területi egységet, hanem két, egymástól távollévő tömbből állt. Az egyik a Közép-Tisza vidéken, a másik pedig Kelet-Magyarországon - annak északkeleti részén - az autonóm Erdélyi Vajdasággal volt határos. A két tömb egymáshoz légvonalban legközelebb eső pontjai között a távolság kb. 120 kilométerre, a legtávolabbiak pedig kb. 285 kilométerre voltak. A Közép-Tisza vidékén lévő részt északról a Jászság, északról és északkeletről Hevesújvár vármegye, keletről a Nagykunság, délről Békés vármegye, a Nagykunság két különálló része, valamint Csongrád vármegye, nyugatról pedig Pest vármegye, a Kiskunság egy különálló része, majd ismét Pest vármegye határolta. A felszínét és egyúttal az életterét nem a domborzat határozta meg elsősorban, hanem négy nagyobb vízfolyása: a Tisza, a Hármas-Körös, a Zagyva és a Túr /Berettyó/. A hatalmas kanyarokkal /"szegekkel"/, öntésterületekkel és ennek következtében nagyszámú morotvatóval bíró Tisza, a megyét szinte két azonos nagyságú részre - Tiszán inneni és Tiszán túli részre - osztotta, nagyobb árvizek esetén a két részt teljesen elvágta egymástól. Kelet-nyugati irányban - ármentes időben is - a legalkalmasabb rév Tiszavárkonynál volt.6 Szolnok ilyen szempontból az év túlnyomó részében „zsákutcának", végállomásnak bizonyult 60 A „nagy" Külső-Szolnok kifejezés nem volt használatos, csak mi alkalmazzuk annak illusztrálására, hogy 1262-1390 között Külső-Szolnok két különálló földrajzi része egy közigazgatási egységet alkotott. 61 NEMES Gerzson: A Zagyva- és Tarna-völgy jászkerületi vízügyeinek krónikája. /1279-1876/. Szolnok, 1981. 125. p. A Közép-Tisza vidéke vízügyi helyzete a XIX. század első felében c. térkép. 187
