Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 23. (Szolnok, 2008)
TANULMÁNYOK - CSEH GÉZA: Forradalom után… A hatalmi restauráció jellegzetességei Szolnok megyében (1956–1958)
bizonyára nem véletlenül delegálta helyi származású összekötőit, előbb a rugalmasabb és műveltebb Polónyi Szűcsöt, majd a „balos" Ragot, az egykori fatelepi munkást Szolnok megyébe. A karhatalmi alakulatok tagjai, különösen a Munkás Tiszti Század állománya, a párt- és tanácsi szervek funkcionáriusai, az üzemi pártmunkások, a gyorstalpaló képzéseken átesett, újdonsült értelmiségiek nagy része, mindazok, akik valamilyen okból a Rákosi-rendszer elkötelezett hívei közé tartoztak és végül nem kevesen a karrieristá személyek, a hatalmi restauráció erős bázisát képezték Szolnok megyében. A fokozódó politikai nyomás Kálmán Istvánt, az MSZMP megyei vezetőjét is erőteljes balrafordulásra késztette. Bizonyára úgy gondolta, hogy jobban jár, ha ő áll a régi - új politikai tömörülés élére és ezért talán elnézik neki „besározódását" a forradalom napjaiban. És a megtorlás gépezete rövidesen teljes fokozatra kapcsolt... Január második felétől egészen áprilisig a pufajkás különítmények terrorja uralta az egész megyét. Mivel atrocitásokra a forradalom idején alig került sor, a forradalmi és a munkástanácsok tagjait, a termelőszövetkezeteket feloszlató parasztokat, a koalíciós pártok újjászervezőit, a szobordöntések résztvevőit és a röplapszórással meggyanúsítottakat bántalmazták legtöbbször. Az 1956 őszén írt újságcikkekért, versekért, a „népi demokrácia ellenes" kijelentésekért, sőt politikai viccekért is kegyetlen verés járt. A karhatalmi századok eseménynaplóiban bántalmazásokról alig olvashatunk, inkább csak „megdorgáltuk," „elbeszélgettünk vele" és ehhez hasonló enyhe, ám sokatmondó kifejezések fordulnak elő. A halálozási anyakönyvek, az 1989 után megjelent újságcikkek és a visszaemlékezések azonban tucatnyi Szolnok megyében előfordult halásesetről közölnek adatokat, melyért a karhatalom, vagy a „megtisztított," rendőrség tagjai felelősek. Nem feltétlenül minősül mind politikai gyilkosságnak, hiszen kötekedő, igazoltatáskor szembeszegülő részegek, sőt egy ugyancsak ittas karhatalmista által lelőtt rendőr is előfordul az áldozatok között. Ketten pedig gyanús körülmények között, a karhatalmisták jelenlétében öngyilkosságot követtek el. A legkirívóbb esetek, Kenyeres Lajos tiszavárkonyi plébános, Kemény Pál talajvegyész és a kenderesi Makra Endre, Horthy kormányzó egykori útbiztosító testőrének meggyilkolása közismert. Tószegen a helyi rendőrök Balanyi Pált és Jónás Károlyt, két volt csendőrt vertek halálra. Fegyverneken Fehér Jánost, aki 1945 előtt ugyancsak a csendőrség állományában szolgált, a helyszínen agyonlőtték, mivel az előállítási parancsnak nem akart engedelmeskedni.'1 A gyilkosságok körülményeit most nem ismertetjük, hiszen ez a megtorlás históriájához tartozik és egy későbbi külön tanulmány tárgyát képezheti. Csupán arra az ellentmondásra kívánjuk a figyelmet felhívni, hogy az áldozatok egyike sem sorolható a forradalom, vagy az ellenállás meghatározó alakjai közé. A forradalmi szervek helyi vezetőit 51 JNSZML XXXV. 61. f. VIII. fcs. 1956. 4. ő. e. 141
