Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 23. (Szolnok, 2008)
TANULMÁNYOK - TÓTH PÉTER: Topográfiai és birtoktörténeti adatok Jászberény és környéke XIII–XV. századi település-történetéhez
TÓTH PÉTER TOPOGRÁFIAI ÉS BIRTOKTÖRTÉNETI ADATOK JÁSZBERÉNY ÉS KÖRNYÉKE XIII-XIV. SZÁZADI TELEPÜLÉSTÖRTÉNETÉHEZ A Jászságnak az Árpád-kori településtörténete természetesen mindig foglalkoztatta a kutatást, anélkül azonban, hogy a jászok odatelepítésére nézve különösebb következtetést vontak volna le a kutatók az adatokból: annyira természetesnek tűnt ugyanis, hogy a jászok a kunokkal együtt valamikor a XIII. század középső harmadában foglalták el a róluk elnevezett területet. Az Árpádkori Magyarország történeti földrajzát feldolgozó Györffy György vette először észre, hogy a jászok megjelenése előtt a Jászság viszonylag sűrű településhálózattal rendelkezett, s e településeknek természetesen megvoltak a maguk birtokosai is. A jelenségből pedig súlyos következtetést vont le: miután a jászok királyi birtokokon telepedtek le, a Jászság területén lévő települések pedig legalább a XIV. század közepéig biztosan egyházi és világi magánbirtokosok kezén voltak, következésképpen a jászok csak később telepedhettek meg a Jászságban,1 mivel az általuk elfoglalt birtokoknak előbb a király kezére kellett kerülniük. A középkori településtörténet kutatói nem fogadták el ezt a logikusnak látszó érvelést. A magát személyében (nem is annyira Györffy, mint inkább az ő álláspontját elfogadó és képviselő Kristó Gyula2 által) megszólítottnak érző Selmeczi László egy terjedelmes tanulmányt3 szentelt álláspontjának - tudniillik, hogy a kunok és a jászok egy időben, mégpedig a tatárjárást követő évtizedekben és egyszerre foglalták el későbbi szállásterületeiket - az igazolására. E célból azonban nem azt a módszert választotta, ami véleményem szerint választandó lett volna - tudniillik, hogy a Györffy által feldolgozott oklevelek adatait 1 Györffy György először a Túrkevei Múzeum fennállásának 30. évfordulóján, 1981-ben tette közzé véleményét (A jászok megtelepedése. In: Emlékkönyv a Túrkevei Múzeum fennállásának 30. évfordulójára. Túrkeve, 1981. 69-72. p.) Ezt a tanulmányt aztán újra kiadta „Az Ár- pád-kori Magyarország történeti földrajza" című munkájának a III. kötetében (Bp. 1987. 60- 63. p.) Majd „A Jászság betelepülése" címmel beválogatta a „Magyarság keleti elemei" című tanulmánykötetébe is (Bp. 1990. 312-315. p.). 2 KRISTÓ Gyula: Nem magyar népek a középkori Magyarországon. Bp. 2003. 233-243. p. 3 SELMECZI László: A jászok betelepedése Magyarországra. In: Jogszabályok - jogszokások. Bibliotheca Cumanica, 6. Kiskunfélegyháza, 2005. 27-60. p. 9