Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 23. (Szolnok, 2008)
TANULMÁNYOK - CSÖNGE ATTILA: A Magyar Kommunista Párt Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 1947–1948
Az MKP befolyása alatt működő Nemzeti Segélyt pedig beépítették a Vöröskeresztbe, annak nevét felhasználva, ugyanakkor az ország „fejlődési irányának" megfelelő személycserékkel egybekötve.130 A paraszti érdekképviseleti szervek közül az Újbirtokosok és Földhözjuttatottak Országos Szövetségét részesítették a legnagyobb támogatásban, amire azért is szükség volt, mert a Földigénylő Bizottságok 1947. február elsején feloszlottak és ezentúl csak az UFOSZ-hoz lehetett fellebbezni földvisszaperlésekkel kapcsolatban. 1948 januárjára a telekkönyvezés az egész megyében befejeződött, melynek szimbolikus lezárásaként a „Miénk a Föld" ünnepségeket már a népfront politika jegyében, a koalíciós pártokkal közösen rendezték meg.131 Február 29-én az UFOSZ-ban is tisztújítás zajlott le, ahol a kommunisták tovább növelték befolyásukat és egyúttal napirendre tűzték a mezőgazdasági munkaverseny megindítását is.132 Az ugyancsak tömegszervezeti kérdésként kezelt hadifoglyok hazahozatalát az 1947-es választások alatt és azt követően is igyekeztek propaganda célokra felhasználni. Mivel az egyéni agitáció nem vezetett eredményre és a hazatérő hadifoglyoknak csak elenyésző része volt hajlandó belépni a pártba, ezért szervezett keretek között igyekeztek összefogni ezt a széles társadalmi réteget. 1948. február 18-án létrejött a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége szolnoki szervezete,133 de igyekeztek a Hadifoglyok Országos Nemzeti Szövetségének és a Partizán Barátok Szövetségének tevékenységét is kiszélesíteni.1 4 A kommunista hatalomátvétel betetőzéseként az SZDP XXXVI. kongresszusát13' követően - ahol Kéthly Annát és más szociáldemokrata vezetőségi tagokat kizártak a pártból, - tárgyalások kezdődtek egy egységes munkáspárt létrehozásáról. Az MKP-n belül még április folyamán pártmunkások csoportját hozzák létre, akiknek feladatául a létrejövő új párt ideológiai és szervezeti összefogását jelölték meg. „A felhígítást kerülni kell, a pártmunkások csoportja a párt leghűbb tagjai legyenek "136 - szólt az utasítás. 130 JNSZML MKP ir. X. 40/a. 2. sor. 1. ő.e. 11. tétel, A megyei tömegszervező levele a járási, körzeti és városi titkároknak a Nemzeti Segély Vöröskeresztbe építéséről, 1948. április 8. 131 JNSZML MKP ir. X. 40/a. 1. sor. 3. ő.e. 13. tétel, Jegyzőkönyv az MKP megyei választmányi üléséről, 1948. január 19. 132 JNSZML MKP ir. X. 40/i. 11. ő.e. 37. tétel, Az MKP megyei tömegszervezőjének levele az MKP Karcagi Szervezetének, 1948. február 12. 39-41. 133 JNSZML MKP ir. X. 40/a. 2. sor. 1. ő.e. 9. tétel, Jelentés a tömegszervező 1948. januárfebruár havi munkájáról, 1948. március 2. 134 JNSZML MKP ir. X. 40/a. 1. sor. 11. ő.e. 1. tétel, Az MKP Szolnok Megyei Bizottságának 1947. IV. negyedéves munkaterve, 1947. október 14. 135 1 9 48. március 6-8. 136 JNSZML MKP ir. X. 40/a. 1. sor. 4. ő.e. 24. tétel, Jegyzőkönyv az MKP megyei bizottsági üléséről, 1948. március 19. 107