Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 23. (Szolnok, 2008)
TANULMÁNYOK - CSÖNGE ATTILA: A Magyar Kommunista Párt Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 1947–1948
kapcsolatban megváltoztatták az utca elnevezéseket és régi reakciós emlékű utcanevek helyett demokratikus elnevezéseket adtak. "123 A centenáriumot követően az egyes ifjúsági szervezetek (Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom, Független Ifjúsági Szövetség, Népi Ifjúsági Szövetség) mind be kellett, hogy tagozódjanak az Egységes Parasztifjúsági Szövetségbe.124 Az iparos ifjaknak ugyanakkor létrehozták a Szakszervezeti Ifjúmunkás és Tanoncmozgalmat, a serdülőnek pedig az Úttörő csoportokat.125 A baloldali érzelmű asszonyokat tömörítő Magyar Nők Demokratikus Szövetsége a MADISZ-hoz hasonló utat járt be. 1947 márciusában még csak egy volt a pártok rétegszervezetei közül, ráadásul messze nem a legerősebb: „A megyében 36 helyen van MNDSZ, de ebből nagyon kevés életképes. "126 Egy évvel később, a politikai életben beállt fordulat már elkerülhetetlenné tette egy egységes nőszervezet létrehozását. Szolnoki egyesítő konferenciáját májusban tartotta meg, amelyen a többi párt és egyházak által létrehozott nőszervezetek ünnepélyes külsőségek között jelentették be csatlakozásukat az MNDSZ-hez.127 Az értelmiség összefogására létrehozott Magyar-Szovjet Művelődési Társaság a kommunisták bevallása szerint is csak egy „elszigetelt kis szervezetecske "128 volt, ezért 1948 folyamán újra életre hívták a több éve szünetelő Verseghy Irodalmi Kört, amitől hatékonyabb működést reméltek.129 123 JNSZML MKP ir. X. 40/a. 1. sor. 9. ő.e. 16. tétel, Jelentés az MKP Megyei Bizottságának 1948. március havi munkájáról. Keltezés nélkül. 124 1948. márciusában az államvédelem egy kisebb méretű illegális diákszervezkedést göngyölített fel. Az eset feltárása és bemutatása külön tanulmányt érdemelne, jelen írás keretei között csak megemlítésére van mód. Demokráciaellenes földalatti mozgalmat szervezett egy szolnoki egyetemi hallgató. Tiszavidék, 1948. március 28. 125 JNSZML MKP ir. X. 40/i. 11. ő.e. 46. tétel, Az MKP megyei ifjúsági bizottság titkárának körlevele valamennyi pártszervezetnek, 1948. április 15. 126 JNSZML MKP ir. X. 40/a. 1. sor. 4. ő.e. 25. tétel, Jegyzőkönyv az MKP megyei bizottsági üléséről, 1948. március 24. 127 A MNDSZ egy táborba tömörítette Szolnok nőtársadalmát. Tiszavidék, 1948. június 5. 128 JNSZML MKP ir. X. 40/a. 1. sor. 4. ő.e. 30. tétel, Jegyzőkönyv az MKP Megyei Bizottsági üléséről, 1947. június 2. 129 Földi István főispán a Verseghy Kör megalakításáért. Tiszavidék. 1947. március 9. 105