Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 23. (Szolnok, 2008)
TANULMÁNYOK - CSÖNGE ATTILA: A Magyar Kommunista Párt Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 1947–1948
választmány szomorúan konstatálta, hogy szervezeteinél: „...a vezetőségi tagok úsznak az árral. Nem vállalják, hogy keményen kiálljanak a párt politikájáért. [...JA politikánk sem az alapszervezetekig, sem pedig a tömegszervezetekig nem jut el. Sokan a demokráciát átmenetnek tekintik. Sokan a koalíciót nem látják szükségesnek. "88 A Központi Bizottság által ekkor még megkövetelt koalíciós politizálás a nehéz körülmények között élő párttagság soraiban éles elutasításra talált, melynek okait és várható megoldását így foglalta össze a megyei párttitkár: „A választási beszédek arra hivatkoztak, ha győzünk, akkor jelentős változás fog bekövetkezni, mint tavaly augusztus 1-én [a forint bevezetése - Cs.A.]. Legalább ilyen eredményeket vártak. Bár első pártnak kerültünk ki, azonban nem tudtunk olyan változást biztosítani, mint a tömegek kívántak, [...] Ez a tagságnál is gazdaságilag nyomott hangulatot idézett elő. Azonban a pártnapok mostani hangulata még mindig jobb, mint 1946-ban volt. Az az álláspontom, hogy jelentős eredményeket kell a kormányzaton keresztül biztosítani, felülről várnak intézkedéseket. "89 így a tagság forradalmi hangulatát végül nem a pártoktatás fellendítése, téli vándor iskolák90 és szemináriumok91 szervezése szerelte le, hanem az országos pártvezetés politikájában szovjet nyomásra beállt fordulat, amely a fokozatos kommunista hatalomátvétel addigi koncepciójának végét jelentette. „Október 3l-e, a Rákosi elvtárs beszéde a megyében is megváltoztatta a helyzetet, a reakció visszaszorult [...] és várakozó álláspontra helyezkedett. "92 A helyi MKP szervezeteket azonnal ellátták az új stratégiának megfelelő instrukciókkal: "a Szervező Bizottság határozata értelmében f. hó [november - Cs.A.] 16-ától kezdődően egy gyűlés kampányt kell szervezni, amely 3 hétig tart, [...] minden szervezetben népgyűlést és házi agitációt, újság agitációt végezzetek. [...] Igen fontos, hogy ezeken a gyűléseken a tűz Pfeiffer ellen irányuljon és határozati javaslatot hozzatok, amelynek értelmében a Pfeiffer párt [Magyar Függetlenségi Párt - Cs.A.] feloszlatását követeljük. "9i 88 JNSZML MKP ir. X. 40/a. 1. sor. 3. ő.e. 9. tétel, Jegyzőkönyv az MKP megyei választmányi üléséről, 1947. szeptember 21. 89 JNSZML MKP ir. X. 40/a. 1. sor. 4. ő.e. 39. tétel, Jegyzőkönyv az MKP Megyei Bizottsági üléséről, 1947. október 27. 90 JNSZML MKP ir. X. 40/a. 1. sor. 9. ő.e. 22. tétel, Jelentés az MKP Megyei Bizottságának 1947. november havi munkájáról, 1947. december 1. 91 JNSZML MKP ir. X. 40/a. 1. sor. 11. ő.e. 1. tétel, Az MKP Szolnok Megyei Bizottságának 1947. IV. negyedéves munkaterve, 1947. október 14. 92 JNSZML MKP ir. X. 40/a. 1. sor. 17. ő.e. 42. tétel, Jelentés az MKP Megyei Bizottságától a választás előtti politikai helyzetről és hangulatról, a választások hatásáról, Keltezés nélkül. 93 JNSZML MKP ir. X. 40/f. 4. ő.e. 1. tétel, Az MKP megyei propaganda vezetőjének levele az MKP tiszai alsójárási titkárának, 1947. november 10. 99