MDP Szolnok Megyei Titkároságának iratai 75. ő. e.

Telefon sz 5-19: sz ,k/ /1952 Magyar Dolgozók Pártja, Szolnokmegyei Bizittsága, Tárgy: December havi tunikák végzése T i t k á r s á g , Szolnok , Az e havi munkánkat kiértékelve a munkánkat a 3-hónapos tervéén le fekte­tettek alapján végezzük, A aunkánk végzésében Gerő elvtárs november 29-én mondott beszédét elsősorban a Járási Pártbizottságon belől feldolgoztuk a heji viszonyoknak megfelelően alkalmazva, A hibákat hiányosságokat ennek alapján, kiértékeltlik és meg­szabtuk ennek alapján a feladatokat* A Járás területén összevont községi vezetőségi ülés -n valamint a politikai iskolákon is át vették, szeminárium szerűen át dolgozták Gerő elvtárs be­szédét, mejnek alapján mutatkoztak meg eredmények. Példa erre a 1 iszalgari Állami gazdaság, ahol kiértékelték Gerő elvtárs beszédét, és ezen keresztül látták meg a Gazdaságukban a hiányosságokat és megszabták a feladatokat a munkák elvégzésében. A kiértékelésnél figyelemben vették a dolgozók kezde­ményezését, amejet a dolgozók vetettek fel, Válalták azt, hogy Sztálin elv4á« társ születés napjára tett felajánlást és a jövő évi munkájokat még jobban végzik el. Ugyan qsak meg mutatkozott Gerő elvtársaakxx beszédének feldolgozásába Tisza* igari Petőfi te rmel lő csoportnál a politikai iskolák menetében, mert ^erő­elvtárs beszéde után, sokkal több dolgozó látta a jelentőségét a politikai ké.zésfcek és mind annak a hiányosságnak a megmutatkozását,amejet ^erŐ elv­társ felvetett termellőcsoportokkal kapcsolatosan, A munkák végzésében a termellőcsoportok zárszámadásának az elkészitésétei. is foglalkoztunk, A Tsz elnököket 'és«titkárokat Járási értekezletre be hívtuk és ismertettük a zárszámadással kapcsolatos teendőket, Utánna szeminárium szerűen át tárgyaltuk, A termellőcsoport vezetőségével a felkészülés fontos­ságát, és tisztázzuk a csoport vezetőség a ^ártvez etőség és Pártszervezet feladatát a zárszámadásokkal kapcsolatosan. Továbbá segítettünk a termellő, csoportoknak a gazdasági beszámoló" elkészitéáében, le ellenőriztük és eggyes vitás kérdéseket tisztáztunk, és a felmerülő hiányosságokat kiküszüböltük. Járásunk területén 13- IH-as typusu termellőszövetkezeti csoportnál készí­tettek gazdasági beszámolót, ezeket ellenőriztük, Tübb hejen hitelt kérő csoport értekezleteken. 4- hejen tartották meg a jöyá hagyott zárszámadás ismertetését, ahol a tagság mint egy 95 $> lg részt vett és ezt aktivákon ke­resztül le ellenőriztük. Ezen tul minden hétfőn a politikai iskolákat a Já­rási Pártbizottság le ellenőrizte, és a politikai iskolák eredményét és hi­ányosságait kiértékeltük, határozatot* hoztunk a politikai iskolák szinvona­lának emelésére és a halgatokkal való foglalkozásra. Pelül vizsgáltuk a rendőr kapitányság és az őrsök munkáját és a rendőr Pártszervezetek munkáját-is, hogy hogyan végezték a munkákat és hogyan viest­szik az osztály harc munkáját a Járás területén, A Járási Pártbizottsági ülésen kiértékeltük, feltártuk a hiányosságokat a munkájokban és megszabtuk a feladatukat a tobaabbi munkák elvégzésére, is a hiányosságok kiküszöbölésé re. A Járási DISz bizottság munkáját is értékeltűk,hogy hogyan hajtották vé gre

Next

/
Oldalképek
Tartalom