MDP Szolnok Megyei Titkároságának iratai 74. ő. e.
4 okt. 29. 33/V OlijiG) . * BM Szolnokmegyei Főosztálya, Kocsis hdgy elvtársnak, H. Kedves Kocsis Elvtársi Bálint Béla, a Beseayszögi Áll. Ált. Iskola igazgatója levelet irt a negyei párt-végrehajfeóbizottsághoz, amelyben kori, hogy segítsük elő Csehszlovákiába való beutazását, illetve útlevelet és vízumot kér. A MB. Adminisztratív Osztály megvizsgálta Bálint Béla felszabadulás előtt, valamint felszabadulás óta kifejtett tevékenységét és a következőket állapította megi Bálint Béla apósa az osz trák-magyar monarchia idejében volt csendőr, majd 1920-ban nyugdíjazták és a 1925-ös évek kömül halt meg. Bálint Béla 1952-ben nősült, igy apósát egyáltalán nem ismerte. A levente oktatói tevékenységgel kapcsolatban megállapítottuk, hogy nem önkéntesség alap ián vállalta, hanem az akkor 16. kieg. parancsnokság többszöri felszólítására. Azonban még erről is expressz-ajánlott levélben lemondott, mely cselekedetét követték a többi levente segédoktatók is Besenyszögön. Ezután Bálint Bélát berendelték és a kieg. parancsnokságon figyelmeztették magatartására, tevékenységére és erővel bízták meg levente-parancsnoki teendők ellátásával. Nem fedi a valóságot az az állítás sem, hogy Bálint Béla a leventéket elhurcolta volna és a németek kezére, 111. SzU elleni bevetésre használta volna fel. Ugyanis a helyzet az, hogy Bélint Béla a kapott parancs alapján 1944 október elején összeszedte a községben lévő levente kötelezetteket, és ugy vonult el. Azonban ebben a munkában sem volt következetes, mert több levente nem jelent meg és Ő ezek nélkül, illetve azok zaklatása nélkül vonult el. /Plt otthon maradt Pomázl Antal besenyszögl lakos/.Útközben két esetben megbeszélést tartott a leventékkel, mely megbeszélés egyrészt abból állott, hogy megállapodtak abban, hogy nem harcolnak a Szovjetunió ellen, hanem a hegyek közé vonulnakj azonban Hatvan körül találkoztak katonai alakulattal, mely Budapest felé irányította őket. Igy kerültek azután Vacra, ahol a zsidő-iskolából akarták elszállítani okot, azonban Bálint Béla a leventeotthon pénzét szétosztotta - szobánként - a leventék között és városnézés ürügye alatt szélnek eresztette őket, ő pedig Ssztergomba ment apjához Szabó József leventével együtt, A leventék mind egy szálig hazaérkeztek Besenyszögre és Bálint Béla is, valamint Szabó József a szovjet hadsereg felszabadítása előtt ért haza kb. október 20 körül.