MDP Szolnok Megyei Titkároságának iratai 73. ő. e.
D á v idFereac M.D.P.megyei titkár. Hivatkozva 7/85-1955.számú levelére, jelentem, hogy a Megyei Pártbizottság Végrehajtóbizottsága határozatát a lakáskérdés enyhitése érdekében áttanulmányoztam és azt magamévá tettem. A határozat rendelkezéseit üzemünkre vonatkoztatva a következőket állapítottam meg. 1. / Mindenek előtt üzemünk területén olyan -eredettleg lakU célját szolgáló, de később más célra használt épület, vagy lakás nem volt és jelenleg sincs. Az üzem területén lévő épületek és lakésok eredeti rendeltetésének megfelelően használtatnak mind a mai napig. E rendeltetéstől eltérő használatra üzemeünkban ok nem volt. 2. / Az üzem telepén lévő egyetlen helyiség az, amelynek használata csupán kétszeres rendeltetésű, vagyis a miltban lakásul szol gélt aia pedig lakás és iroda együttesen. Ezt a kényszerhelyzetet az a körülmény indokolja, hogy a telepünkön épülő fermentálógyár alkalmazottait másként, mint a fenti megoldás,- elhelyezni nem élit módunkban. Ez a kétszeres rendeltetésű helyiség felhasználása nem okoz az üzemben zavart, mert ugyanaz a személy veszi igénybe, aki azt azelőtt lakásul hasz nálta. 3./ Bejelenteni kivánom, hogy a lakáskérdés enyhitése tárgyában megejeltn határozat nyilvánosságra hozatala előtt az üzem telepén a lakáskérdésekben oly irányú gyakorlati intézftedés történt, amellyel - lakásmegoszt ás utján - egy családot helyeztünk el. 4./ Megemliteni kivánom még azt is, hogy üzemünk a családos vállalati dolgozók lakáskérdésének megoldásán kivül az üzemhez helyezett nőtlen dolgozóink telepen belül való elhelyezését is elvállalta és a szükséghez képest eddig meg is oldotta. A Kormányrendelkezésnek megfelelőcés széleskörű szociális intézkedést tehát a telepen végrehajtottuk, amelyek után njabb lehetőségek már nem állnak rendelkezésünkre. Kérem ezen bejelentésem tudomásulvételét. Szolnok. 1955,február 8. Elvtársi üdvözlettel: /tűri Szatír Kár oly: /} üzeaivezetC