MDP Szolnok Megyei Titkároságának iratai 72. ő. e.

Juhász Imréné, a Szolnok megyei Tanács V.B. elnökének leveléből. Most egy pár kéréssel szeretnék Gerő elvtárshoz fordul­ni. Nagyban hátráltatja terv építkezéseinket, hogy a típusterveket, de egyéb terveket sem kapjuk meg idejébe. Ezzel még idáig mindig, tavaly is sok gondunk volt. Én ugy gondoltam, hogy az idén esetleg már nem kell annyit várni a tervekre és kiderül, hogy most még többet kell rá várni, mint tavaly. Tudom, hogy a követelmények egyre na­gyobbak, hogy az idén országos viszonylatban többet építünk, s több tervezetre van szükségünk, mint tavaly, de bizonyára az erre alkal­mas szakemberek száma is emelkedik. A mezőgazdasági tervépitk^és__eJL ső negyed évi munkálatait még ma sem tudtuk megkezdeni, mert a tipus terveket az Országos Terv Iroda csak körülbelül márciusra a negyed év végére tudja leszállítani és ha most már az első negyed évnél ennyire lemaradunk, akkor a még menetközben előforduló akadályok mel lett /anyaghiány, műszaki káderhiány/ nehezen tudjuk behozni a lema­radást . Központilag meg lett tervezve Szolnok városába 3,ooo.ooo-os költséggel egy irodaház felép ítése és 4 és félmillióval a Szolnoki közkórház kibővítése . Ezidéig még egyikre sem kaptunk hitelnyitást és semmilyen intézkedés nem történt, pedig a szolnoki irodaház megépítése az egyre szaporodó N.V.-k és különböző szervek Beruházási N.V. , Állatforgalmi, Tafort, Növénytermeltető, stb. na­gyon szükségessé teszik a felépítését. Ez némileg könnyítene is az egyre súlyosabb szolnoki lakásproblémákon, mert ezeknek a szerveknek jórésze most lakóházakban van elhelyezve. ígéretet kaptunk Karcagon egy három-négyszáz mu nkást foglalkoztató szürke öntödének a felépítésére, amelyhez a nyersanya­got az acélt, gazdaságosabban egyszerűbb forgalommal egyenes vasúti ágazaton lehetne szállítani a Szovjetunióból. Ennek az üzemnek a megépítéséről sem tudunk semmit. Nagyon szükséges volna a már ugyajn­csak megígért átjáró Zagyvahid megépítése, a szolnoki újtelep felé. Ennek a telepnek kb f 3'000 lakosa van, akiknek nagyobb része több mint félórás kerülővel jut be a városi munkahelyre. A hid megépítése lehetővé tenné, hogy lo perc alatt be lehetne jönni a belvárosba, azaz össze kötné a hid az újtelepet a most elszakadt belvárossal. Egyébként igen fontos szerveink helyezkednek ott el és a 3 éves terv uj lakóházait odaépitettük, de az 5 éves terv lakóházai is arra ter­jednek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom