MDP Szolnok Megyei Pártbizottság által tartott különféle tanácskozások jegyzőkönyvei 1949. szeptember 24. - 1949. október 1.
1949-10-01 - 1. Szóbeli beszámoló a békekölcsönjegyzés és az ezzel kapcsolatos agitációs munka tapasztalatairól
Az értekezletek tömegétől nem vettük észre, hogy az ellenség komolyan behatol a ml területünkre, azt hangoztatja, hogy amit jegyeztek, nem kapják vissz*, ez kitűnik a beszámolókból, s ezért akartak csak 5o-loo forintokat jegyezni* £z a magyarázata annak, hogy ilyen alacsony az eddig jegyzett összegünk. Mi rámentünk alaposan arra, hogy minél több jegyző legyen, de nem néztük meg, hogy az emberek tudják-e hogy miért éa mire jegyeznek. A mi munkánk során a népnevelőket fel kell világosítani, hogy ez nem ma.s , mint az ellensé ö nek egy fegyvere, egy eszköz a kéezében hogy belesugják a kisemberek fülébe, hogy ha jegyeztek azt a pénzt nem kapjátok vissza, -árről a kérdésről a népnevelőknek beszélni kell és alá kell húzni ezt a részét, hogy nemcsak visszakapják készpénzben a jegyzett összeget, hanem szociális és egyéb természetbeli juttatásokban is. SLovács elvtárs felvetett 1-2 személyi kór dést a községi felelősöket illetően, i'iszainokán meg lehet oldani, a Cikta-i üzem tud K. küldeni 1-2 jó embert, nem okoz kiesést a termelésben. A legjobb erőket kell kivinni ezekre a területekre, a gyenge községekbe• ugyanez a helyzet Cibakhazánál is. ^italába véve ezeket a községi kérdéseket, ahol a községi felelős gyenge, vagy a pártszervezetnek szüksége van arra, nogy megerősítsük, a járási pártbizottság beszélje át a Giktával, a járás területén lévő üzemekkel, nogy jó elvtársakat adjanak ki erre az időre* helyes, amit felvetett halogh elvtárs, a rétegek közötti versenyt, amiről én ia már előzőleg beszéltem, verseny formájában kell vinni ezt a vonalat* Amit felvetettek az elvtársak olyan kéraések, ami bank és állami vonalra tartozik, külön megjegyeztem ezeket és elintézzük. Egy komoly i/robléma Karcag megérőaitése tekintettel arra, hogy onnan Vadász elvtárs elmegy, ott marad a pártbizottság, az a hatalma szervezet titkár nélkül, az egész apparátus fej nélkül, N e m tudom Hagy elvtársnak mi a véleménye, nem-e tudna kimenni erre a napra. Ami a postai befizetést illeti, ez a további munkánk következő lépése lesz. Nekünk most az a döntő, hogy minél többet jegyeztessünk elő és a befizetés szorgalmazására lesz időnk csütörtöktől. Ami a gépállomást illeti, ezt a kérdést megnézzük. A gépállomásokat teljes egészében áilitsák rá az agitációs munkára. Reggel ha beindul feltétlettül meg kell nézni, hogy a gépállomás részt vesz-e, ha nem ; ugy szóljanak be, hogy intézkedni tudjunk a bekapcsolódásuk ügyében. A Jászsági alsó járásban meg tudják oldani, hogy Jászalsószentgyörgyre Jászladányből visznek át embereket* A tszcs-vel kapcsolatban nem volna helyes, ha a tszcs-ből azt a 2 embert eltávolitanánk. Nyilvánvaló, hogy ebből az tűnne ki,hogy a -tárt ebből presztis kérdést csinált, ü elyes az a módszer, amit a mezőtúri téglagyárban csináltak, maguk a tagok dobják ki, azután az más lap ra tartozik, hogy mi pártvonalon mit csinálunk a párttaggal. Bizonyos mértékig zavaros az *QSK eredménye, külön futnak. A Nemzet* Vállalatok pl. a nagygombosi vállalat V" e zsenyt, Tiszasülyt és -átnyúlva 3-4 járást is összemarkol. í'eltétlenül az AMK eredményeit ahhoz a községhez kell nyomni, ahol maga a terület van. Ugy kell megkérni az üzem egység vezetőjétől a jelentést, nog„. az abban az üzemegységben dolgozók jegyzése mennyi* A pótjegyzéssel kapcsolatban, amiről már beszéltem is, feltétlenül nyomni keli a vonalat, hogy a pótjegyzéseket, ahol rosszak voltak a jegyzések, mindenütt beindítsuk* A holnapi nappal reggeltől kezdve, késő estig a rádió a varosok jegyzéseivel foglalkozik, egész nap adás van a rádióta n a kölcsönjegyzéssel kapcsolatban* s ugy kell megfogni a kérdést, hogy legalább annyi rádió legyen kirakva a különböző helyiségekben, mint -Rákosi elvtárs beszédének közvetítésekor, de nem árt ha még több lesz, egy óriási lökést ad a holnapi akciónak*