MDP Szolnok Megyei Pártbizottság által tartott különféle tanácskozások jegyzőkönyvei 1956. március 23. - 1956. augusztus 3.

1956-03-23

aktivitásának kibontakozását. És ez teljesen érthető, mert ha valakinek folyvást azt mondják: ott fenn olyasvalaki ül, aki • mindent tud és mindent csalhatatlanul, helyesen intéz - akkor azt fogja magában gondolni, semmi értelme, hogy törjem a feje­met, úgyis helytelenül cselekednék, inkább megvárom, mig ettől a csalhatatlan bölcsességtől megkapom a szempontokat. Nem kell azt fejtegetni, milyen káros lenne az ilyen beállítottság, meny­nyire fékezné a párttá sok, a dolgozók alkotó kezdeményezésének kibontakozását. Ha azonban a dolgozók tudatában vannak alkotó­erejüknek, akkor élükön a kollektiv vezetésű marxista-leninista párttal feltartóztathatatlanul fognák előre haladni a feladatok megoldásában. Elvtársak! Marx, Engels számos Írásában határozottan állást foglalt egyes személyek nyilvános dicsőítése ellen. Lenin is kíméletlenül ostorozta a személyi kultusz minden for­máját, szakadatlanul kihangsúlyozta a párt vezető szerepét, és a párt központi bizottságának jelentőségét. Számtalan müvében aláhúzta, hogy nem egyes személyek, hanem a dolgozó tömegek a történelem alkotói. Lenin elvtárs mindig büszkeséggel beszélt a pártról, mint a nép vezetőjéről és tanítójáról, ő mondotta a pártról, hogy '* korunk esze, becsülete és lelkiismerete." - Lenin nem egyszer hangoztatta, hogy a bolsevik pártvezetés legfőbb elve a kollektivitás. Lenin életében a párt ennek meg­felelően működött. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom leg­kritikusabb napjaiban is összehívták Lenin életében a párt­kongresszust, a központi bizottságot. Lenin egyetlen fontosább kérdésben sem döntött a párt vezető szerve, a központi bizott­ság, vagy a Politikai Bizottság nélkül. Ezért hangsúlyozta a kongresszus a pártvezetés lenini elvének fontosságát ós újra előtérbe állította Lenin hatalmas alakját, akinek elévülhetet­len érdemei az elmúlt 20 esztendő folyamán a személyi kultusz következtében elhalványodtak. Hosszú esztendőkön át háttérbe szorult Lenin törté­nelmi szerepe, elhomályosodtak óriási érdemei. Lenin elvtárs volt az, aki Marx,Engels örökségét kiásta abból a posványból, ahová a szociáldemokrata reformisták és revizionisták eltemet­ték, ő volt az, aki alkotó módon továbbfejlesztette Marx és Engels tanait, felfedte az imperializmus kérdéseit, kidolgoz­ta a proletárpártról szóló elméletet, lerakta annak szervezeti

Next

/
Oldalképek
Tartalom