MDP Szolnok Megyei Pártbizottság által tartott különféle tanácskozások jegyzőkönyvei 1955. február 17. - 1955. szeptember 21.
1955-02-17 - 1. Beszámoló a mezőgazdasági termelés fokozásával kapcsolatos feladatokról. Melléklet: beszámoló, Dobi elvtárs felszólalásának szövege
Az elvtársak inegitélésére bizoia: ki lehet-e alakitani ilyen széthúzó társaságból egységes szövetkezeti kollektívát, szép szövetkezeti életet. Nem lehet. Ahol ilyen tünetek mutatkoznak ott közbe kell lépnie a pártnak, a tanácsnak és minden jóakaratú embernek, ha nincs is hivatali funkciója, de érti a szövetkezeti •ezet1-«m > szépségét és tudja, hogy a mi életünkben milyen jelentősége van a szocialÍ£*é/^aadA«4g felépítésének a falun, Egyébként is, elvtársak, én ismételten és függetlenül attól, amit mondtam, minden termelőszövetkezeti tagnak, vezetőnek a figyelmét jóakaratúan hivom fel arra, hogy saját maguk teremtsenek rendet a maguk portáján, ^ ha rendetlenség van f és ne várják az elvtársak azt, hogy ezek miatt a visszaélések miatt esetleg rendszabályokat kelljen az illetékeseknek hozni. A gépállomások munkájáról ebben a megyében is hallunk jót is rosszat is. A párt és a kormány ismeri a hiányosságokat^ a szükségleteket és egyre több gépet küld a raezőgazdaságiíeSU A gépállomások vezetői és dolgozói keressék a legszorosabb kapcsolatot a szövetkezetekkel és a szövetkezetek járjanak a kezükre, hogy az ilyen kapcsolatok mindenütt kialakuljanak. A szövetkezetek és a gépállomás politikailag és gazdaságilag együtt, egymást segitve, egymásra támaszkodva, egymás munkáját kiegészitve szolgálja a mezőgazdaság fejlesztését, a párt-és kormányhatározatok végrehajtását, á szocializmus épitését a faluhv"A gépállomási szakemberek segitsék a szövetkezetékP^és a szövetkezetek követeljék meg a jó munkát a gépállomásoktól. De ilyen munkát csak a szövetkezeti tagok segitségével lehet végezni .a szövetkezeti földeken. Tisztelt értekezletI, Azért«jültünk itt össze, hogy Szolnokmegye szövetkezeteinek hylyzetéről, mai állapotáról és lehetőségeiről beszéljünk, olyan időben, amikor inegitelesünk szerint,-ahol a feltételek megvannak - a termelőszövetkezetek fejlesztésére is gondolnunk kell. Bizom benne, hogy az értekezlet jó munkát, alapos ; kommunista munkát végez. Feltárja a hibákat^hiányosságokat és megmutatja a szövetkezeteknek az utat a módszereket is, amelyeket felhasználva ( javára kiváló és az egész ország előtt példamutató eredményeket tudnak ilérni. Erre megvannak a lehetőségek,csak élni kell vele 7 Szolnok megye minden szövetkezetében. Ha mindenütt okosan