MDP Szolnok Megyei Pártbizottság által tartott különféle tanácskozások jegyzőkönyvei 1948. július 3. - 1949. október 7.

1949-04-09 - 1. A Központi Vezetőség választással kapcsolatos határozatának ismertetése

zük alaposan kit állitsunk be e különböző feladatok elvégzésére, meg­teremtjük az előfeltételét, hogy e választás a mi nagy győzelmünk le­gyen, Pártunk tömegbefolyásét nevelve hataliuas lépéssel haladunk előre a szocializmus építésének utján. Erdős Elvtárs hozzászólása után: Angyal Jenő Fegyvernek az AMG; gépállomástól. Á most folyó osztály harcban a gépállomások döntő számmal vesznek részt Magyarország ezekre büszke lehet és Köztársaságunk ezekre büszkén tá­rna SZICOÜ ha tik. Én fegy verneki viszonylatban azt tudom mondani, hogy ahogy Kákosi brigádunk elérte a löo-lyo 9»-os teljesítményt, ugyanúgy el fogja érni a választási harcban is ezt a százalékos eredményt, de ez még meg fog sokszorozódni, mert a szegény parasztság észreveszi ezt és támogatni fog-, iártunk kérdését magáévá teszi. Ehhez az szük­séges, hogy ugy a megye, mint a járás összekötetésbe legyen a gépállo­mással és akkor a választás során döntő eredményt tudunk felmutatni, s együttes erővel haladunk a szocializmus felé* Garami teyö.rgy Orsz. őzervezési Oszt, Kedves Elvtársak i A referátum egyes pontjait szeretném aláhúzni, kihangaulyózni tekintettel arra, hogy szerda óta a megye területén járok és részben megismertem a járási bizottságok eddigi munkáját,a választási munkánk sikere érdekében. Meg kell ailapitani, hogy az elvtársak rövid idő alatt is jő munkát végeztek és el tudtuk érni azt, hogy aem szűkkeblűén nézték a káder kérdéat és magan/is ott voltam mintegy 15 elvtár8 kiválasztásánál akik valóban meg fognak felelni erre a nagy és hálás feladatnak. Egyea járási bizottságaink már munkatervet is dolgoztak ki a választások me­netére vonatkozóan. Ezen a téren bizonyos hiányosságok is észlelhetők, első sorban hiányosság, hogy a járási pártbizottságaink sok mindenre gonuoltak, de nem gondoltak arra, hogy az ellenőrzést megszervezzék járási viszonylatban. Márpedig hiába szervezzük meg a munkálatokat, hiába állnak rendelkezésre a legjobb kád erek, hiába végezünk jó munkát ha a járási bizottságok nem tudjak, hogy melyik községben mi a hely­zet, nem tudnak operatív módon beavatkozni a kérdésekbe, igy az egész munkánk cs&rbát szenved és nem érjük el az eredményeket. Felhívom a figyelmet, hogy amikor munkatervet dolgoznak ki, ugyanúgy, mint az Országos Központ iciauta az utasitást a választási munkára, egyben kijelölte azokat, akik ezt a munkálatokat ellenőrzik, ugyanúgy ki kell jelölni az elvtársaknak is azokat, akik a munkálatok elvégzését ellenőrzik. A tervekben megemlitik, hogy a választási munka a legfonto­sabb, azonban mint a legtöbb esetben, nagyon egyoldalúan nézik a kér­déat. Kivánatos,-mint minden pártmunka, a választási munka alá van ren delve - s nem kétséges, hogy a választási munka felvetése és egyéb más munka elhanyagolása nem helyes. Nem emliti a munkaterv, hogy a vá­lasztási munkákat hogyan kapcsolhatják össze a termelés terén elérendő eredmény ékkel. Sem emliti, hogy a Défosz kiépítése kérdésében milyen lépé­seket fognak tenni. Meg kell említeni, hogy a gépállomásokra egyálta­lán nem épitenek. A munkatervben nem szex-epei hogy a gépállomást mi­képen vonják be a munkába. Ahogy az agitációs tervet megnéztem, megállapító ttam,hogy_ bár megkapták a 3 döntő szempontot, az első kettő mellett eltörpí­tették a harmadikat, a béke harcos megvédését* Nem fordítanak figyel­met arra sem, hogy a szervezés jele nt ős égének kihangaaly ozásátsJt mi­lyen mértékben akarják elérni* Lebecsülik a Népfront jelentőségét. Egyetlen tervben, egyetlen beszélgetés alkalmával sem jutottak arra a

Next

/
Oldalképek
Tartalom