MDP Szolnok Megyei Pártbizottság által tartott különféle tanácskozások jegyzőkönyvei 1955. május 19.
1955-05-19
a pártvezetőségi tagok, a kommunisták, az igazgatósági tagok voltak, akik kérték aterület felosztását. így a családtagokat jobban be tudjuk vonni a munkákba ós a minőség is javulni fog. A munkafegyelem javulását mutatja az is, hogy mig tavaly 7-8 órakor fogtak a munkához, ma 1/2 6-6 órakor mér dolgoznak. Igen szépen bekapcsolódtak ebbe a munkába a tsz nő tagjai. Minden munkából kiveszik a részüket. Nem kell elfeledkeznünk a DISZ fiatalokról sem, akik szintén példamutatóan megállják helyüket. A pártszervezet ós az igazgatóság javaslatára egy külön cséplő-brigádot fognak alakítani, négy idős elvtárs irányításával fogják munkájukat végezni. Hogy eredményt tudjanak elérni, a pártszervezet és az igazgatóság minden segítséget megad munkájukhoz ós a gépállomást is kérni fogjuk, hogy jól kijavított gépet adjon ennek a brigádnak, hogy tudjanakeredményt elérni. Az elmúlt gazdaaági évben a gépállomás nem végzett jó munkát termelőszövetkezetünknek, ezért a tsz tagok ellenségei voltak a gépnek. Ebben az évben már sokat javítottak munkájukon a traktoristák a szakemberek segítségével,igy tsz tagjaink kezdik megszeretni a gépet. lo5 hold kukoricánk van négyzetesen elvetve. A szakemberek is nagy figyelmet fordítottak a vetésre, így szépen kelt ki. Bzen a területen a növényápolást is géppel végezzük. Azt hiszem, több tsz-ben is megvan, hogy a tagok nem szeretik a gépet. Ahhoz, hogy megszerettessük velük, a traktor is ták^iflenőrzé són keresztül több segítséget kell adni ós minden tsz tag megszereti a gépet, ha látja, hogy jó munkát végeznek vele. , Tavaly a lucernát kézzel kaszáltuk, 1-2 fűkaszáló volt csak, de a tagok nagyon megszerették ós az idén mind azzal fogjuk vágni. A tagok látják, hogy mennyire segíti őket a gép, megkönnyíti munkájukat. A pártszervezet, a pártvezetősóg munkájához igan nagy segítséget tudnak adni a pártcsoportok ós a népnevelők. A beszámolóban elmondták az elvtársak, hogy milyen nagy feladat átt a pártcsoportok előtt a KV ós a PB határozatainak végrehajtásában. A-mi tsz-ünkben 16 pártcsoportba vannak beosztva a párttagok, ezt a munkák kezdete előtt megtettük. Értekezletet tartottunk a pártcsoportnak a tavaszi munkák megkezdése előtt, megkapták feladatukat ós a vezetőségi tagok ellenőrzik, segítik a pártcsoportbizalmiak, hogy segitik-e a párton-