MDP Szolnok Megyei Pártbizottság által tartott különféle tanácskozások jegyzőkönyvei 1954. május 17. - 1955. május 30.
1955-05-30 - 1. Szóbeli tájékoztató a falusi pártmunka tapasztalatairól és további feladatokról
Az eddigi számbeli felmérés alapján azt lehet megállapítani, hogy nem sikerült elég bátran feltárni a falun, tehát a szocialista szektorok területén lévő káderhiányt és problémát* Eddig összesen 58 káderproblómát vetettek fel az elvtársak, ebből 36, amit megyei vagy országos szintről kérnek megoldani. Ezek a számok azt mutatják, hogy nem nyúltunk elég bátran a problémához, ami mögött az húzódhat meg, hogy sok igazgató állami gazdaságban és gééállomáson, tsz-ben nem üti meg a mértéket, de mi hagyjuk őket -tovább. Javaslatunk, hogy ez után a tanácskozás után a járási, városi pártbizottságok otthon mégegyszer alaposan vitassák meg ezeket a problémákat és rövid időjín belül oldják meg és ujjiabb észrevételeket, javaslatokat tegyenek felénk. Helyes a megfontolás, hogy nem nyulunk elég bártan a leváltáshoz, de azt meg kell érteni, hogy a PB határozata azt a célt szolgálja, hogy a jelenlegi szakaszban megvalósitsuk a falusi szocialista bázisok megerősítését, kiszélesítését. Ehhez pedig káderek kellenek, akik gépállomáson, állami gazdaságban, tsz-ben megállják a helyüket. Mógegyszee alaposan át kell vizsgálni a helyzetet állami gazdaságról állami gazdaságra, tsz-ről tsz-re, gépállomásról gépállomásra ós bátrabban kell a problémák megoldásához hozzányúlni. Erről a kérdésről a PB még ezután fog kiadni határozatot. Mivel ezt még nem ismerjük, talán azért van az,hogy egy kicsit semleges formában nyulunk hozzá a problémához. Azoknak a vezetőképes kádereknek, akik komoly funkcióból kerültek le ezekbe a fontos bázisokba, az első évben 15oo Ft-ot ad az állam, de a második évben • már csak looo Ft-ot. Ezt még nem szabad kivinni, nem lenne helyes. Ha a harmadik évben is fizetni kelene vagy le kellene váltani a javasolt igazgatót, vagy elnököt, akkor azt az elvtársat pártfegyelmi elé állitjuk, aki az elvtársat elnöknek vagy igazgatónak javasolta. Nem arról van szó| hogy valamilyen megoldást találjunk, hanem arról, hogy nagyon komoly változást kell elérni a falun, elsősorban a mezőgazdaság szocialista szektoraiban, illetve azok megerősítésében, gazdálkodásában, felvirágoztatásában, amelynek következtében a mezőgazdaság szocialista átszervezése gyorsabb lesz. Legutóbb a PB ós Rákosi elvtárs személyesen is tisztázta a kongresszus határozata alapján, hogy meg kell gyorsitani falun a szocializmus ópitósét, ennek feltótele, hogy a mezőgazdaság át legyen szervezve. Ehhez kivannak segiteni, hogy olyan vezetők legyenek, akik rfivid idő alatt meg tudják erősiteni a gazdaságot, vonzóvá tudják tenni az egyénileg dolgozó parasztok előtt, ami közben népgazdaságunk helyzete is megszilárdul és a termésátlagok jelentősen javulnak, emelkednek. Nem formális kijelentés az, amikor a PB azt mondta, hogy 1955 gazdasági év végén nem lehet egy III-as tipusu tsz se, ane lyben a terméshozamok alacsonyabbak, mint az egyénileg dolgozó parasztoké. Fel kell mérni, hogy ezt a határozatot milyen szervező munkával, milyen káderekke lfLehet ós kell végrehajtani, mert az óv végén, amikor a PB ismét napirendre tűzi, számot kell adnunk, hogy a termésátlagok hogyan alakultak a szocialista szektorokban. Nem lehet egy ráfizetéses £llami gazdaság se. Ezek a kérdések ugy vetődnek fel, hogy ezen az utön ne tovább. Sokkal másképpen kell vinni a problémákat, mint ahogy eddig tettük ós sokkal határozottabb, bátrabban kell keresni a megoldás módját, a megoldást jelentő kádereket is.